|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 36 találat | lapozás: 1-30 | 31-36 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Furu Árpád 2000. március 25.Europa Nostra díjjal jutalmazzák a torockói népi építészeti helyreállítását. A korábbi években a berethalmi erődtemplom és a kolozsmonostori Kálvária-templom részesült díjoklevélben. Torockó 160 műemlék jellegű épületéből álló, összefüggő házsorokat és tereket képező hagyatéka Közép-Kelet-Európa egyik legépebben fennmaradt népi építészeti együttese. A kolozsvári Transylvania Trust Alapítvány által 1996-ban indított program céljául e felbecsülhetetlen kulturális örökség védelmét tűzte ki. A Budapest V. kerületi önkormányzata által biztosított céladományból Torockó 138 hagyományos ingatlanának tulajdonosai évente részesülnek karbantartási támogatásban, amennyiben vállalják, hogy nem változtatnak házaik értékes építészeti és utcaképi elemein, elvégzik a szükséges karbantartási munkálatokat. Furu Árpád, az alapítvány népi építészeti szakosztályának ügyvezető igazgatója elmondta: a Torockó Értékvédő Program keretében eddig több mint 120 értékes házon végeztek el jelentős helyreállítási munkálatokat. A program munkalehetőséget teremt a helyi kőműveseknek. Azt szeretnék, ha Torockó felkerülne az UNESCO világörökségi jegyzékére. /Ördög I. Béla: Europa Nostra-érmes a torockói műemlék-helyreállítás. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 25./2000. április 22.Dr. Szabó Bálint /Kolozsvár/, az Erdélyi Műemlékrestaurátorok Egyesületének elnöke, a Transylvania Trust Alapítvány ügyvezető igazgatója a Kárpát-medencei műemlékvédelem egyik legelismertebb alakja. Elmondta, hogy most már vannak támogatóik, így például az angliai Institute for Historic Building Conservation eddig körülbelül 50 ezer dollárt költött tíz erdélyi szakmunkás angliai képzésére, de támogatja munkájukat a román Művelődési Minisztérium, a román Területfejlesztési Minisztérium, a magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma. Szabó Bálint nyugdíjasként teljes energiáját erre a nemes célra fordíthatja. Melléjük szegődött néhány idősebb nagytudású építész szakember, illetve sok fiatal. Maksay Ádám, Kirizsán Imola, Furu Árpád, Makay Dorottya mind a tanítványai voltak. Az EMKE és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság tulajdonában levő Kós-házban rendezkedtek be. - Az Erdélyi Műemlékek kiadványsorozatuk 31 magyar nyelvű füzete az Utilitas Könyvkiadónál jelent meg. -Balogh Ferencet a közvélemény leginkább a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnökeként ismeri. Pedig sok más tisztséget is betölt. A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság /KLMT/ 1990. január 21-én alakult meg. Ez a társaság egy jogi védelmű szellemi mozgalom. Tematikus konferenciákat rendeztek az egyházakkal, majd az önkormányzatokkal. A KLMT elődokumentációkat készített Erdőddel, Aranyosmeggyessel, Kőrösfővel, az aradi Szabadság-szoborral kapcsolatban. A KLMT egyik célkitűzése a kolozsvári főtér együttesének világörökséggé való nyilvánítása, de ez eddig nem sikerült. A világörökségi lista csak úgy bővíthető, ha a tulajdonosország kormánya hivatalosan kéri azt. Ezt nem tudták elérni. /Találkoztam sikeres erdélyi magyarokkal Elsődleges az önbizalomteremtés! = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 22./2000. május 24.Bukarestbe érkezett Henrik dán herceg, az az Europa Nostra műemlékvédelmi szervezet elnöke, hogy átadja a Transylvania Trust Alapítvány és Torockó képviselőinek a torockói népi építészeti együttes helyreállításáért megítélt Europa Nostra Érmet. A bukaresti Hilton Szállodában május 24-én sorra kerülő eseményen dr. Szabó Bálint, az alapítvány ügyvezető igazgatója, Furu Árpád, a torockói műemlékvédelmi program vezetője, valamint a torockói háztulajdonosok képviseletében Ferencz Gábor unitárius lelkész vesz részt. Az 1963-ban alapított Europa Nostra több mint 200 örökségvédő civil szervezet páneurópai szövetsége. Romániai műemlék- helyreállítást most először jutalmaznak Europa Nostra Éremmel, a berethalmi erődtemplom és a kolozsmonostori Kálvária-templom az elmúlt években a díj oklevél fokozatában részesült. - A több mint 160 műemlék jellegű épületből álló, összefüggő házsorokat és tereket képező torockói építészeti hagyaték Közép- és Kelet-Európa egyik legépebben fennmaradt népi építészeti együttese. A kolozsvári Transylvania Trust Alapítvány által 1996-ban indított program e felbecsülhetetlen kulturális érték védelmét tűzte ki célul. A Budapest V. kerületi önkormányzata által biztosított céladományból Torockó 138 hagyományos ingatlanának tulajdonosai évente részesülnek karbantartási támogatásban, amennyiben vállalják, hogy házuk értékes építészeti és utcaképi elemeit nem változtatják meg, elvégzik a szükséges karbantartási munkálatokat, és esetleges változtatási szándék esetén figyelembe veszik az alapítvány szakmai tanácsait. /Szabó Sámuel: Az első Europa Nostra Érem romániai műemlék- helyreállításért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 24./2000. november 15.Az Erdélyi Műemlék-restaurátorok Egyesülete, a Transylvania Trust Alapítvány és a Szlovák Műemlékvédelmi Intézet szakmai kapcsolatai 1996-tól folyamatosan bővülnek. Idén szlovák restaurátorok erdélyi középkori falképek konzerválásán dolgoztak. A széki református és a magyarszováti unitárius templom freskóinak rögzítésére a magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával kerülhetett sor. Nov. 15-én a magyarszováti templomban M. Cobecauerova szlovák vegyész-restaurátor tart előadást a falkép-vizsgálat és rögzítés e két műemléknél alkalmazott módszereiről, majd Myskovszky Viktor munkásságát illusztráló kiállítás nyílik Kolozsváron, a Györkös-Mányi Albert emlékházban. A lengyel származású, 1838-ban született Myskovszky a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Közép-Európa műemlékeinek kitűnő ismerője és dokumentálója volt. /Furu Árpád: Szlovák-erdélyi műemlékvédelmi együttműkődés. Megmentett középkori falképek és Miskovszky Viktor-életműkiállítás. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 15./2002. augusztus 30.Aug. 28-án Torockón bemutatták dr. Kós Károly, Szentimrei Judit, dr. Nagy Jenő, F. Halay Hajnal és Furu Árpád Torockói népművészet című tanulmánykötetét. A kötet egyes tanulmányai a XX. század 40-es éveiben elkezdett kutatások eredményeként évtizedek óta várnak a közös megjelenésre. A kötet megjelenését dr. Kós Károly és dr. Nagy Jenő már nem érte meg. /(d): Torockói könyvbemutató. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 30./2004. július 10.Élő néphagyományáról, viseletéről, zenéjéről, táncáról ismert inkább a Kolozs megyei Szék. A hagyományőrző falu jellegzetes népi építészetéről kevés szó esik, a Művelődés folyóirat áprilisi számában ezzel foglalkozott. ,,A nádfedeles, kékre meszelt, szabadkéményes házak, a jármos csűrök, a megannyi ól, gabonás, kas, a csoportos udvarelrendezés a Mezőség archaikus népi építészetére nagyon jellemző, kivételes értékeket hordozó emlék” – írta Furu Árpád műemlékvédő mérnök. Erről kaphat képet Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban júl. 19-én megnyíló kiállítás látogatója Wagner Péter Europa Nostra-díjas budapesti építész kiállításán. A tárlaton a széki népi műemlékek fotóit mutatják be. A tárlatot Benczédi Sándor, a népi építészet szakembere nyitja meg, széki tanítói élményeiből nyújt ízelítőt Nagy Olga néprajzkutató. /Sz. A.: Szék népi építészete (Kiállítás). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 10./2005. május 26.A Transylvania Trust Alapítvány felhívást hirdet a legveszélyeztetettebb romániai műemlékek jegyzékének elkészítésére. A tervek szerint évente egyszer, a műemlékvédelem világnapján – április 18-án – közzétételre kerülő lista célja a figyelemfelkeltés. A lista összeállításában a Transylvania Trust alapítvány a romániai szakmai civil szervezetek és szakemberek aktív közreműködésére számít. /Furu Árpád: Felhívás a legveszélyeztetettebb romániai műemlékek jegyzékének elkészítésére. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 26./2005. június 24.A műemlékvédelmi program első nagy sikere az volt, amikor 1999-ben Torockó falu elnyerte az Europa Nostra érmet, az akkori legrangosabb európai kitüntetést, amit 138 ház tulajdonosa vehetett át, implicite azonban a helyreállításnak szólt – mondta Furu Árpád, a kolozsvári Transylvania Trust program igazgatója. Megalapították a Zsakó István-díjat. A névadó 1848–49-ben a nemzetőrség parancsnokaként nagymértékben hozzájárult a falu akkori boldogulásához. Idén díjat osztottak ki, három különböző jellegű tevékenységért. Az elsőt Botár Simon és családja kapta, mert a házuk a 9 esztendő alatt folyamatosan jó állapotban volt. A második díjat megosztva Májai Cecília egykori tiszteletes asszony és Fehér Csilla elszármazott háztulajdonosok kapták, akiknek a 90-es években sikerült visszaszerezniük egykori államosított tulajdonukat. A harmadik díjazott Pető Károly és felesége, akik a 90-es évek elején vásároltak itt egy kis épületet, majd elkezdték a mértéktartó faluturizmust működtetni. /T. A.: Zsakó István-díj. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 24./2007. augusztus 25.Önéletrajz és szakmai tevékenységről szóló beszámoló, illetve tanulmányi eredményeket tartalmazó pályázat alapján kiválasztott harminc egyetemista vehetett részt a KMDSZ, Sipos Klára végzős diák és az Országos Ifjúsági Hatóság által szervezett Kárpát-medencei Néprajzi Nyári Egyetemen augusztus 10–16. között. Az immár hetedik alkalommal sorra kerülő rendezvény helyszíne az idén Torockó volt. A tanulmányi kirándulások sem maradtak el. Szakmai előadások hangzotta el. Keszeg Vilmos, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Néprajz és Antropológia Kara tanszékvezető professzorának előadása a torockóiakról szólt. Furu Árpád, a Transilvania Trust Alapítvány programfelelőse a Torockó Értékvédő Program legfőbb célkitűzéseit, eredményeit mutatta be. /Bereczki Izabella: VII. Néprajzi Nyári Egyetem Torockón. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./2008. június 6.Kalotaszeg a legismertebb magyar vidék, a 19. században került be a magyar köztudatba – vezette fel Balassa Iván néprajzkutató a Kalotaszeg népi építészete című Furu Árpád-kötet bemutatóját, amelyet június 4-én tartottak a kolozsvári Gaudeamus könyvesboltban. A kötet érdekessége, hogy nemcsak a magyar falvakról, hanem a román környék hagyományairól is említést tesz. Furu Árpád elmondta, a kötet három szakaszban jött létre: az első a kutatás volt, amelynek során 17, jelentős magyar örökséggel rendelkező falu anyagát gyűjtötték össze, a második szakaszban 60-70 faluval bővült az anyag. A könyv megszerkesztése volt a harmadik szakasz. A könyv nyomdai költségét a Nemzeti Kulturális Alap fedezte. /Varga Melinda: Kalotaszeg hajlékai. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 6./2008. december 13.Pozsony Ferenc, a KJNT elnöke méltatta Furu Árpád Kalotaszeg népi építészete című kötetét. A szerző fő szakterülete az erdélyi népi építészet. Furu Árpád elmondta, hogy kalotaszegi kutatómunka a Transylvania Trust Alapítvány és a Szentendrei Néprajzi Múzeum szakmai keretei között 1999-ben indult. A későbbiekben a szerzőnek sikerült a kutatást a vidék 90 falvának nagy részére kiterjeszteni. Elmondása szerint célszerű volt Kalotaszeg tájegységével foglalkozni, ugyanis sokat változott a 20. század elejétől, és ez utóbbi változások nem voltak dokumentálva. „Ma mást láthatunk, ahhoz képest, amit Kós Károly láthatott 100 évvel ezelőtt”, ugyanis Kalotaszeg hagyományos építészeti öröksége a 20. században nem hanyatlott, Erdély más vidékeihez hasonlóan, hanem dinamikusan fejlődött – jelentette ki. /Potozky László: Kalotaszeg népi építészete. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 13./2009. április 8.Ha létrejön egy civil szerveződés, rendszerint olyan hiánypótló megvalósítások születnek, amelyekre a hivatalos személyek addig kevésbé figyeltek. Tulit Levente vállalkozó, panziós ötlete nyomán tavaly hét fiatal házaspár megalakította Torockón az Önkéntes Tűzoltók Egyesületét, amelynek régi hagyományai vannak. Az egyesületnek sikerült a Transilvania Trust cég és Furu Árpád mérnök segítségével felújítani a régi tűzoltó házat, a Nyíregyházi Tűzoltóság pedig, amellyel hagyományosan jó kapcsolatokat ápolnak, komoly felszerelést hozott a testvérszervezetnek. Úgy döntöttek, hogy február 7-én harminc év óta először tűzoltóbált rendeznek. A bevételből a falu gyermekeinek akartak örömöt szerezni. Eldöntötték: legyen játszótér Torockón. Folyamatosan érkeztek a jó mesteremberek, mindenkinek került munkája. Tulit Levente szerint a legfontosabb, hogy a nemes cél érdekében összefogott a közösség. /Bakó Botond: Torockó. Játszótérrel gazdagodtak a gyermekek. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 8./2009. augusztus 31.Furu Árpád Kalotaszeg népi építészete című kötete felfedezteti velünk környezetünk, világunk észrevétlen vagy részleteit. A kutatás első szakaszában, 1999-2000-ben gyűjtött adatokat már hiába keresték később, amikor 2005-ben lehetőség nyílt a folytatásra: sok házat lebontottak. A kötet felvételeiből Guttmann Szabolcs építész bemutatásával nyílt kiállítás a Bonchidai Kastélynapokon. A vándorkiállítás nagy méretű képeit legközelebb szeptemberben Budapesten állítják ki, majd tíz kalotaszegi településen. Készül Furu Árpád következő kötete Udvarhelyszékről, a szerző tervezi még a méltatlanul mellőzött Aranyosszék bemutatását. A kastélynapokon bemutatták Zamoráné Cseh Márta és Barabás Enikő A székely–magyar rovás ABC-s könyv című könyvét. /K. E. : Könyvbemutatók és kiállítás. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 31./2009. szeptember 19.Furu Árpád műemlék szakmérnök Kolozsvárról elmondta, nagy gondot okoznak a nem ellenőrzött építkezések, amelyek nem alkalmazkodnak a városképhez. Egyre több a magas épület, ezek megbontják a város sziluettjét. A 20. század második felében a város inkább kifele fejlődött, a tömbház-negyedek, mint évgyűrűk veszik Kolozsvárt körül, a történelmi központ viszont többnyire érintetlen maradt. Jelenleg megbontják ezt az egységet. Ma az irodaházak, banképületek próbálnak hatalmas tömegeket létrehozni a városképben. A műemlékvédelemnek nagy szerepe van ennek a folyamatnak a feltartóztatásában, de itt a műemlékvédelem nagyon gyenge. A műemlékvédelemre vonatkozó szabályokat áthágják. A másik nagy gond a nyílászárók kérdése, a régi helyett a termopán, vagyis a hőszigetelő ablakok felszerelése. A történeti ház stílusának meghatározó eleme az ablak, kapu, ajtó. Amennyiben ezeket kicseréljük, elveszünk az eredeti értékekből. /Sz. K. : Erőtlen a műemlékvédelem, nem képes gátat szabni a gazdasági érdekeknek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 19./2009. október 28.Kolozsváron az Erdélyi Néprajzi Múzeumban látható a Torockót bemutató kiállítás. Az ilyen időszakos kiállítások célja az etnikumok közti interferenciák tanulmányozása. Fodor Attila muzeológus – akinek ez az első kiállítása – Torockó földrajzi elhelyezését vázolta, majd ismertette a kiállított anyagot. Furu Árpád, a Transylvania Trust Alapítvány képviselője kiemelte a település építészeti sajátosságait, Hantz Lám Irén három Torockót bemutató kiadványáról értekezett. /(N. -H. D.): Időszakos kiállítás nyílt Torockóról. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./2011. április 11.Az erdélyi népi építészet remekeirõlUdvarhelyszék jellegzetes népi építészetével foglalkozó könyvet mutattak be a kolozsvári magyar fõkonzulátuson a hétvégén. Furu Árpád építõmérnök, a Transylvania Trust Alapítvány munkatársa Udvarhelyszék népi építészete címû, a Glória Könyvkiadó gondozásában megjelent legújabb kötetét Szilágyi Mátyás magyarországi fõkonzul üdvözlõ beszéde után Pozsony Ferenc, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke, valamint Balassa M. Iván magyarországi etnográfus méltatta. A szerzõ munkássága gyakorlatilag Kós Károly életmûvének folytatása, a neves erdélyi polihisztor munkáját egészíti ki - fogalmazott Pozsony Ferenc, aki azt is elmondta: Furu Árpád nemcsak az épületekkel foglalkozik, hanem figyelmet fordít az udvarhelyszéki emberekre is. A kötet mintegy százötven udvarhelyszéki települést mutat be a jellegzetes népi lakóházak részletes leírása és összehasonlítása révén. Ugyanakkor az alapos kutatómunka során a szerzõ a régióbeli településszerkezeteket is ismerteti. Furu Árpád korábban Torockó és Kalotaszeg népi építészetét bemutató kötetet jelentetett meg. Sipos M. Zoltán �?j Magyar Szó (Bukarest) 2012. július 5.Szövőszék és bábafogBeszélgetés Szentimrei Judit néprajzkutatóval Kászoni székely népművészet, Szilágysági magyar népművészet vagy Moldvai csángó népművészet – sokunk polcán sorakoznak ezek a harminc-negyven évvel ezelőtt kiadott kötetek, melyeknek egyik szerzője Szentimrei Judit iparművész, néprajzkutató. A 91 éves dédnagymamával kolozsvári lakásán beszélgettünk múltról, hazáról, családról, a munka és a tudás szeretetéről. – Mit jelent önnek Erdély? – Az egyszerű otthonnál sokkal többet. Ahogy a szász himnusz mondja: „Siebenbürgen, Land des Segens, Land der Fülle und der Kraft”. Az áldás földje. Szász elemit végeztem, mert édesapám úgy tartotta, mindhárom nyelvet ismernünk kell. – Kolozsváron végezte tanulmányait, Budapesten Györffy István, a magyar néprajztudomány egyik első jeles személyisége tanítványként folytatta, és már fiatalon megfordult Finnországban is. Hogyan határozta meg mindez az életét? – Tizenkét évesen Müller Hermannétól tanultam francia és svéd gobelint szőni. Később Nagy Imre festőművész azt mondta, hogy a leánykának szőni kell. Tizenöt éves voltam, akkor ismertem meg az uramat. 1938-ban kerültem Pestre, bejártam Györffy István óráira, ő pedig azt mondta: akit ennyire érdekel a népművészet, annak mindenképpen Finnországban a helye. Ösztöndíjat senki nem adott, de kaptam tőle két levelet. 1939-ben egyedül indultam el Finnországba. Helsinkiben a Tellervo nevű népi textilműhelyben és a néprajzi múzeumban dolgoztam. Enni és aludni itthon is lehet. Reggeltől délutánig szőttem a műhelyben, este és éjszaka pedig gyöngyöt fűztem. De nem csak a fővárosban voltam, bár a 18. születésnapomat épp ott ünnepeltem. Különböző családokat ismertem meg. Amikor például finn levelezőtársnőm falujából távoztam, kigyűlt a lakosság, és énekkel búcsúztattak. Apámmal lefordítottuk a szövegét magyarra: „Apád házánál kisleány, széppé serdültél már, oly széppé, mint a kis virág, előtted a világ…” Érdekes volt a viseletük is, mert a székely csíkos szoknya – melyet a lengyeleknél is viszontláttam, természetesen az ő színvilágukkal – ott volt a finneknél is északi színösszetétellel. – Mi volt az első munkája? – Készítettem egy falvédőt, amin a család szerepelt. Ezt a gyermekszőnyeget itt a szoba közepén épp nem én szőttem, de a terveim alapján készítették 1957-ben. Több generáció felnőtt már rajta. A szőnyegen éppen azt táncolják, hogy „Most viszik, most viszik Danikáné lányát”, ott pedig, hogy „Dombon törik a diót, a diót / Rajta vissza mogyorót, mogyorót”. Éneklik is a gyermekek, négykézláb. 1957-ben rendeztük az első iparművészeti kiállítást is, korábban Kolozsváron ilyen nem volt, de még az országban sem nagyon. Volt itt egy uruguayi grafikus, akinek megtetszett az egyik szőnyeg. Kérdezte, mit fizessen érte. Mondtam, vigye el emlékbe. A legnagyobb dicséretet az ő nyolcéves fiától kaptam. Az édesapa levelében megírta, hogy a gyermeke azt kérdezte: „Milyen szép országban jártál, édesapám, ahol ilyen szépeket szőnek? Milyen jók lehetnek ott az emberek…” – Szőni, írni, kutatni vagy tanítani szeretett jobban? – Mindegyik egészen más. Dr. Kós Károly vezetésével – Nagy Jenővel és velem – 1952-ben megalakult a magyar népművészet-kutató csoport. Mindig vittünk magunkkal diákokat, nagyon élvezték, dolgoztak is rendesen. Nagyon szerettem tanítani, nálunk ez valószínűleg családi vonás. A terepmunka alatt pedig feltöltődtem. A Kárpátokat keresztbe-kasul gyalog jártuk be. Nem úgy van az, hogy az ember sző, vagy alkot. Dolgozik. Tudja, mit jelent naponta két órát aludni? Én akkor feküdtem le, amikor az uram fél hatkor felkelt. Ő rendezte a reggelit, a fiaim tejet hordtak reggel öt és hét között. Olyan szép élet volt nálunk fenn a Majális utcában. Egymást neveltük a családban. Nem csak én neveltem őket, hanem ők is egymást. Gyulu fiam például nyolcévesen kijelentette, hogy nincs megelégedve a szüleivel, mert nem nézik át otthon a leckéjét, mint másnak. Mert ahol átnézik, ott kiteszik a vesszőt, és tízest kap a gyermek, míg ő csak kilencest, mert van egy vesszőhibája. Nem én szóltam bele, hanem a hét évvel idősebb bátyja: „Azt a tízest a szülő kapja. Nézd át te, s akkor te kapod!” Én voltam a „kapitány” a családban, a „legénységem” pedig az uram és a négy fiam. Neveltük és segítettük egymást. – A Zsuzsi-baba és az Andris-baba című népviseletvarró pályázat is egy ilyen közös munka eredménye? – Igen, Zsolt a Jóbarát című ifjúsági lapnál dolgozott. Megkért, hogy segítsek, így ’70-ben én vezettem a lap Zsuzsi-baba-sorozatát. Három díjat hirdettünk meg, aztán 163-at kellett kiosztanunk. Ezt követte ’71-ben az Andris-baba. Amikor Nagy Jenő kollégám megnyitotta a pályamunkákból készült kiállítást, azt mondta: amit nekünk nem sikerült húsz év alatt felgyűjtenünk, azt a gyerekek három hónap alatt elvégezték. Nem a „magyaros” piros-fehér-zöld ruhákból van hiány, hanem a különböző vidékek viseletéből. Ma Kézdivásárhelyen tekinthető meg a babakiállítás. A Dolgozó Nő című folyóiratnál a Kati-baba rovatot vezettem, ami a csecsemőöltözetről és a bölcsődalokról szólt. Gyönyörű volt, ahogy beküldték a kicsi múmiákat. – A Kós-Szentimrei-Nagy szerzőhármas fogalommá vált Erdélyben. Közös munkáik mai napig számtalan család polcain megtalálhatók. Minek tulajdonítja a nagy sikert, és vajon miért nem ennyire népszerűek manapság a hasonló kiadványok? – A közös munkák nagyon szépek voltak. Először a székelyföldi Kászonba mentünk 1952-ben, másodjára – 1953-ban – Moldvába, majd ’54-ben Szilágyságba, rá egy évre pedig a Kis-Küküllő mentére. Ezek után azt mondták, hogy mi már felkutattuk az egész erdélyi magyarságot, nincs tovább. Pénzt nem kaptunk, de azért még mentünk. Az ötvenes években gyűjtött anyagok húsz évvel később jelentek meg. Ma egészen más az élet. A világháló és a televízió révén minden információ bejön a lakásba. De az is igaz, hogy mi igyekeztünk a hétköznapi ember nyelvén írni. Magyarországon nagyon csodálkoztak, hogy a Kis-Küküllő című kötet ekkora példányszámban jelenhetett meg: itthoni eladásra tizenötezer darabot nyomtak, külföldre pedig még tizenötezret. Azt mondták, ez hihetetlen, soha néprajzi kiadvány ilyen mennyiségben nem fogyott. Hallgattam ott egy előadást, s megállapítottam: ha mi azon a nyelven írnánk, mi magunk sem értenénk, és senki sem venné meg. – A kutatást és a családot hogyan tudta összeegyeztetni? – A fiaimat hurcoltam magammal, mint kutya a tollseprűt. Ők azt mondják, óriási élmény volt számukra. Széken például Víg Gyuriéknál laktunk, akik eredetileg kecskepásztorok voltak. Az uram viszont ’47-48-ban megalakította Széken a második tagozatot, a kecskepásztort pedig feleségestől bevitte iskolaszolgának. Nem volt kis feladat tisztán tartani az iskolát, Szék ugyanis rettenetesen sáros volt, falábon jártak a gyerekek iskolába. Zsolt például a Víg-fiúkkal bivalyt őrzött, az erdőre járt fáért, és megtanulta, hogy az ágat nem úgy kell hazavinni az erdőről, hogy összerakod és húzod, hanem a legnagyobb ágat teszed legalul, arra rakod a többit, a nagyot fogod meg, és azt húzod. Így megy veled az erdő. – Vélhetően a gyermekeket is jobban érdekelte a körülöttük lévő természet és kultúra, mint manapság. – A Néprajzi dolgozatok című sorozatban külön rovatban hozták le a gyermekek gyűjtéseit. Állandóan foglalkoztak velük. De aztán valahogy ez is kimaradt. Az iskolák is másképp foglalkoznak a gyermekekkel. A generációk közti kapcsolat is más. Nálunk természetes volt, hogy ha gyermek született a családban, akkor én ott voltam. Az is igaz, hogy magam is a családi fészekben maradtam, ott voltak nekem a szüleim, és ha valamit kérdeztem apámtól, akkor azt mondta, hogy „abban a könyvben nézz utána”. – A motívumok világa nagyon összetett jelrendszer. Hogyan lehet eligazodni benne? – Nem csak a minta érdekes, hanem az ember, és különösen az asszony. Tudod-e, hogy mikor alszik? Egy öregasszony mondta a Küküllő mentén a régi öregekről: „Este, mikor lefeküdtünk, nagyanyám a tűz lángja mellett font, reggel, mikor felébredtünk, ugyanúgy a tűz lángja mellett pergette orsóját. Mikor aludt, nem tudom. Nem láttam.” Erről van szó. A népmesében is kiderül, hogy valójában mennyit dolgozik a fehérnép. Mikor a moldvai csángókról szóló kötet megjelent, Kányádi Sándor azt mondta: egyetlen szónak sem szabad elvesznie. Tudod, hogy mi a bábafog, és mitől véd? A gonosztól, a pletykától – mert a falusi pletyka öl. Az nem volt gyerekjáték. A csicshím például az anyatejet védte. Ezek nem játékszerek vagy viccek, nagyon is komoly dolgok. Szentimrei Judit Iparművész, néprajzkutató. 1921. május 19-én született Kolozsváron. Édesapja Szentimrei Jenő költő, prózaíró, publicista, színházigazgató. Édesanyja Ferenczy Erzsébet, Zsizsi balladaénekes-nő. Férje Szabó Gyula középiskolai tanár, gyermekeik: Bálint (1944) építész, egyetemi tanár, Zsolt (1946) újságíró, egyetemi tanár, Bojta (1947) építészvállalkozó és Gyula (1951) szerkesztő. 1940-től számos hazai és külföldi kiállításon vett részt saját textíliáival. 1950-től 1974-es nyugdíjazásáig a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola textil tanszékének tanára, 1952 és ’69 között a Román Tudományos Akadémia magyar és román néprajzi csoportjainak tudományos kutatója. Ezernél több ismeretterjesztő cikke, tanulmánya jelent meg. Kötetei: Székely festékesek (1958), Kászoni székely népművészet (Kós Károllyal és Nagy Jenővel, 1972), Szilágysági magyar népművészet (Kós Károllyal és Nagy Jenővel, 1974), Kis-Küküllő vidéki magyar népművészet (Kós Károllyal és Nagy Jenővel, 1978), Moldvai csángó népművészet (Kós Károllyal és Nagy Jenővel, 1981), Széki iratosok (1982), Torockói varrottasok (F. Halay Hajnallal, 1997), Torockói népművészet (Kós Károllyal, Nagy Jenővel, illetve Furu Árpáddal, 2006). Dénes Ida Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2012. október 26.Kontyolt tetők, faragott tornácok, díszes gyalogkapukTanácskozás a nyárádmenti épített örökségről Egyértelműen sikeres volt a Jövő a múltban – a hagyományos népi építészeti hagyaték felleltározása és hasznosítása a Nyárádmentén témájú konferencia, amelyet október 24-én tartottak a nyárádszeredai szép, tágas Bekecs vendéglőben. A romániai, magyarországi és francia szakemberek mellett jelen voltak a kistérség településeinek polgármesterei, településrendezési alkalmazottai, s a megyei tanács képviselői is, diákok, érdeklődők. A vendégeket két nagy pannón az e témában meghirdetett fotópályázat képei fogadták, a diákok jó szemmel éreztek rá a lényegre, s szinte profi módon örökítettek meg régi szép portákat a térség falvaiban. A szervezőket dicséri, hogy az örökségvédelemre és hasznosításra vonatkozó nyárádmenti projekt helyből indult, a kistérségi társulás kereste meg a Transylvania Trust Alapítványt, és támogatónak sikerült megnyerniük a Román Nemzeti Kulturális Alapot, résztámogatóként pedig Franciaország romániai nagykövetségét – hangzott el Furu Árpád, az erdélyi építészeti örökség védelmét felvállaló alapítvány építőmérnökének előadásában. Az összegzésből az derült ki, hogy Balássy András kezdeményezése nemcsak azért sikeres, mert kiváló szakembereket sikerült megnyernie ennek a projektnek, hanem azért is, mert a fiatalokat is bevonta a munkába, akik megszerették és immár nem lebontandó régiségnek, hanem megőrzésre érdemes örökségnek tartják a népi építészet még létező emlékeit. Ezt bizonyította a Hodos – Venerque Baráti Társaságot képviselő két középiskolás fiatal, Bereczki Éva és Török Zsolt vallomása, akik a múlt évi székelyhodosi nemzetközi diáktáborban éreztek rá ennek a munkának a szépségére és fontosságára. Ezt az érzést egy találó idézettel is aláhúzták: a hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása. Ami túlmutat a szerdai konferencián, s előrevetíti, hogy a számba vett és megőrzött örökség, a jellegzetes falukép egyben gazdasági, turisztikai tevékenység kiindulópontja lehet, ahogy például Torockón is történik. Erről Furu Árpád számolt be, az énlaki példáról Albert-Homonnai Márton műemlékvédelmi szakmérnök, aki 1996-tól lelkes védője a korábban pusztulásra ítélt falu rendkívül értékes építészeti örökségének. Énlaka a Transylvania Truston keresztül Budapest V. kerületi önkormányzatának a támogatásával megmenekülni látszik, a 108 porta 70 százalékánál ugyanis már megtörtént a felújítás. A tanácskozáson hasznos és érdekes volt hallani a francia vendégek előadását. Agnes Legendre okl. településmérnök és tájépítész elmondta, hogy Franciaország déli közép-pireneusi régiójában mennyire körültekintően leltározták fel az épített örökséget, hogyan nyerték meg a lakosság érdeklődését, képeztek ki a hagyományos építészetben jártas szakembereket, hogyan vitték be az érintett helységek településrendezési tervébe a feladatokat és hoztak létre segélyalapot az örökség restaurálása céljából. Hasonló tevékenységről számolt be Robert Marquie a művészet és a történelem földjének nevezett Aure és Louron völgyében kifejtett hasonló munkáról, ahol a nemzeti örökség részét képező települések állami támogatásban részesülnek. Furu Árpád építőmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök érdekes előadásban ismertette a leltárt, amelynek során öt településen – Jobbágytelke, Székelyhodos, Nyárádköszvényes, Maja és Márkod – történt meg a meglévő hagyományos porták (házak, melléképületek), kapuk leltárba vétele. A legteljesebben Májában maradt meg a falukép, a többi településen szigetszerűen őrződtek meg a hagyományos nyárádmenti porták. Ezek jellegzetessége az utcára merőlegesen, kontyolt tetővel, cseréphéjazattal elhelyezett lakóépület, amelynek udvari bejáratánál kiugró tornác, veranda van. Ennek felületi oromfalát gazdag faragással díszítették, házról házra, faluról falura más-más mintával. Nem maradt el a melléképületek, a csűr díszítése sem. A tájegység másik jellegzetességét a szépen faragott fedeles gyalogkapuk jelentik, amelyekben Köszvényes a leggazdagabb. A székely és gyalogkapukról, e kapukat készítő mesterekről Balassa M. István néprajzkutató tartott előadást. A gazdasági épületekről Nagy Ákos néprajz szakos doktorandus, a népi örökséghez való viszonyulásról Vajda András néprajzkutató beszélt. A szakemberek által készített leltárt kell kiterjeszteni a kistérség többi településére is, hogy elkezdődhessen a falukép és a kiemelt fontosságúnak tartott épületek védelme. Furu Árpád megfogalmazta a polgármesteri hivatalokra és a térség lakosaira vonatkozó tanácsokat is, miszerint meg kellene őrizni az épületek tömeges elhelyezkedésének módját, a régi házakat a hagyományos elemek megőrzésével kellene felújítani, s az új házak építésekor fel kellene használni a helyi örökség jellegzetes elemeit. Az előadó a negatív példákat is bemutatta: kirívó színekre festett, helyidegen tömegű és formahasználatú épületeket, amelyek tönkreteszik a hagyományos faluképet. Ezt kellene elkerülni a tízévente megújított általános területrendezési tervek segítségével, s a nyárádmenti kezdeményezést ki kellene terjeszteni a megye más kistérségeire is, hangzott el a megye főépítészének, építészeknek a hozzászólásában. Az e téren folyó tevékenységet Hargita megyében Márton Ildikó építész ismertette, Ertsey Attila, a Magyar Építészkamara alelnöke az Országépítő Kós Károly Egyesülés terveiről szólt, amelyek célja az építészeti ízlés javítása. Ennek érdekében hirdettek pályázatot olyan épületek tervezésére, amelyek összekötik a múlt hagyományait a jövő építészetével, s amelyek úgy korszerűek, hogy a jellegzetes építészeti elemeket is felhasználják. Ezt példázza a Székelyház projekt, majd annak folytatásaként a Hargita megyei mintaház program és a 2012-ben bemutatott Magyar ház tervcsomag. A vita során felmerült a kérdés, hogy mit ér az épített örökség megőrzése, ha nem lesz, aki a falvakban lakjon. Ha azonban Torockó példájára gondolunk, akkor a hagyományos falukép megtartása lehet a kiindulópont ennek az értéknek a gazdasági, jövedelmet hozó felhasználásában. Ez a feladata a fiatal polgármestereknek, az erős önkormányzatoknak – fogalmazott Lokodi Edit, a megyei tanács alelnöke, aki szerint, ha pusztulásra ítélt zsákfalvakat meg lehetett menteni, akkor erre sokkal több esély kínálkozik a Nyárádmentén. Ezt erősítette meg kérdésünkre Antal Zoltán, a Nyárádmente Kistérségi Társulás vezetője is, aki elmondta, hogy míg az elmúlt tíz év alatt a infrastrukturális beruházások megvalósítását helyezték előtérbe, két éve a Leader fejlesztési stratégián dolgoznak, amibe beletartozik a kulturális és néprajzi örökség, a biodiverzitás, a természeti kincsek számba vétele mellett a népi építészeti örökségé is, amelyek együttesen a térség egyedi jellegét adják. A helyi sajátosságok megőrzése, kiemelése és értékesítése nélkül nem lehet faluturizmust elképzelni. A társulás célja az, hogy a lakosok mellett a helyi döntéshozókat is a szemléletváltásra ösztönözzék, s a településrendezési tervekben szabályokban is megjelenjen a faluképvédelem. A szakmai előadások és viták hangulatát Lőrinczi György gitárjátéka és a Bekecs együttes tagjainak tánca színesítette. A fiatalok számára meghirdetett fotópályázat nyertesei: Fancsali Ferenc (Nyárádszereda), Gáspár Hajnalka (Koronka), Dávid Erika (Somosd), Erdős Szabolcs (Koronka), akiket osztálytársaik is elkísértek a díj átvételére. Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely) 2012. október 29.Örökségmentés – az utolsó pillanatokbanFaluképvédelmi konferenciát tartottak Nyárádszeredában a Nyárádmente Kistérségi Társulás és a Hodos-Venerque Baráti társaság által kezdeményezett épített örökségvédelmi projekt részeként. Nemcsak bemutatták a nyárádmenti és hasonló kezdeményezéseket, hanem javaslatokat is megfogalmaztak. Jövő a múltban: A hagyományos népi építészeti hagyaték felleltározása és hasznosítása a Nyárádmentén címmel indították el másfél hónapja a faluképvédelmi programot. Balássy András projektvezető szerint érdemes a fiatalokat is bevonni ezekbe a kezdeményezésekbe, ők már a tavaly megtették ezt, amikor francia, olasz és lett fiatalokkal felmérték Székelyhodos község hagyatékát. A jelen projekt ezt terjeszti ki más településekre. Ennek a vidéknek vannak értékei – véli Tóth Sándor nyárádszeredai polgármester is, aki a projektre utalva kifejtette: jó úton haladunk, és ezen kell járnunk, mert a jelenlegi építészeti divatok nagyon követendőek az ifjúság számára. A kistérség elnöke, Takács Olga szerint a rengeteg helyi projekt közül talán ez a legszebb, és sajnálja, hogy egyes községekben, mint az általa képviselt Koronka is, „már sok minden megváltozott”, így nem vehetnek részt ebben. Lokodi Edit Emőke, a megyei önkormányzat alelnöke úgy látja, ez az utolsó pillanat, amikor még megmenthetjük ennek a tájnak az értkeit, ezért arra buzdított mindenkit, hogy próbáljon meg visszatérni a hagyományos építészeti elemekhez, és ezeket a kincseket tegye ismét vidékivé, nyárádmentivé. Egyedi sajátosságokat hordozva Furu Árpád műemlékvédelmi szakmérnök, a projekt szakmai koordinátora elmondta: a Nyárádmente sajátos építészeti jegyeket hordoz, mint a telekhasználat, az épületek arányai, a gazdagon díszített tornácok, csűrök és kapuk. Azt is ismertette, mitől romlik el szinte észrevétlenül a hagyományos falukép: akár egyetlen épület más tetőszerkezete, a falak elütő, élénk színe, a kőburkolat használata teljesen tájidegen formákat hoz. Ezért az a javaslata, hogy az önkormányzatok és a szakma a hagyományos értékekben gazdag falurészeket le kellene határolja, ahol az új építkezések és régi épületek felújítása esetében bizonyos szabályozások lépnének érvénybe, amelyek helyet kellene kapjanak az általános rendezési tervekben (PUG) is. Ugyanakkor az elmúlt hetekben zajló felmérésekről is beszámolt Furu: a tavaly harminc nyárádmenti települést térképeztek fel, ebből ötöt vizsgáltak meg alaposabban ebben a projektben: Székelyhodost, Jobbágytelkét, Nyárádköszvényest, Máját és Márkodot. Van-e székelykapu a vidéken? Balassa M. Iván magyarországi néprajzkutató alaposabban szemügyre vette a vidék faragott kapuit: a Nyárádmente legrégebbi ismert kapuja a mikházi ferences kolostoré volt 1673-ból, de Köszvényesen ma is áll 1855-ből, Mikházán 1899-ből való kapu, és említésre méltó a nyárádremetei plébánia 1901-ben faragott bejárata is. Mindezeket udvarhelyszéki mesterek készítették. A két világháború között a Nyárádmentén a köszvényesi Kajcsa Jakab mester hagyott sajátos nyomokat a kapufaragásban, de tanítványa, Nagy László is. A vidéken továbbá kőből faragott kapukat is találunk, ez is a Kajcsa család „kézjegye”. Az ICOMOS magyar nemzeti bizottságának elnöke két javaslatotot is megfogalmazott: a teljeskörű felleltározást és egy kapumentési program beindítását. Hasonló kezdeményezések Nagy Ákos, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem néprajz szakos doktorandusza az elmúlt hetekben a Nyárádmente gazdasági épületeinek kérédésében tett vizsgálatát mutatta be, dr. Vajda András néprajzkutató a népi épített örökséget jellemző attitűdökről és kontextusokról értekezett a hallgatóság előtt, majd a Franciaországból érkezett Agnes Legendre és Robert Marique mutatták be a Pirenneus-hegységben zajló örökségvédelmi állami programokat. A Hargita megyei épített örökség védelméről Márton Ildikó építész számolt be, míg Ertsey Attila, a Magyar Építészkamara alelnöke a Székely Ház projektet boncolgatta. Az Énlakán folyó örökségvédelemről Albert-Homonnai Márton számolt, be, míg ennek „ikertestvérét”, a Torockó Értékvédő Programot Furu Árpád ismertette. A konferencia kerekasztalbeszélgetéssel, különböző ötletek, meglátások ismertetésével, javaslattétellel zárult. A szervezők örülnek annak, hogy jelen voltak az önkormányzati szféra és fiatalok is, nemcsak „a szakma beszélgetett önmagával”. Díjazták a fotósokat A projekt keretében a kistérségi társulás fotópályázatot is hirdetett meg a diákok számára. Erre 150 fénykép érkezett be, amelyeket egy szakmai zsűri értékelt, és közülük 56 került kiválasztásra és bemutatásra a konferencián. Ugyanakkor díjazták is a legjobb fotósokat: a nyárádszeredai ifj. Fancsali Ferencet, a koronkai Gáspár Hajnalkát és a somosdi Dávid Erikát, míg a koronkai Erdős Szabolcs különdíjat vehetett át. Vitathatatlan haszna van A backamadarasi Barabássy Somogy Örs kapuács nagyon hasznosnak tartja ezt a projektet, hiszen összegyűjtve láthatta a nyárádmenti értékeket. Szerinte már húsz évvel ezelőtt helye lett volna egy ilyen kezdeményezésnek, de még most is hasznosítani lehet az itt tanultakat. Nyárádszeredában és falvaiban kevés már a hagyományos porta, de a városháza területrendezési munkatársa, Ferenczi Zsófia úgy érzi, tanulhatott, és ezáltal buzdítani fogja az embereket, hogy minél több hagyományos elemet vigyenek bele az új épületekbe. A Kis-Küküllő menti Makfalva polgármestere szerint ez a kérdés olyan vonat, amelyre vagy most lehet felülni vagy már sosem. A vidék nem szegény a népi értékekben, bár egyre több hagyományos épület megy tönkre és oda nem illő új épül. Ezért Márton Zoltán úgy véli, sürgősen másutt is ismeretterjesztő előadásokat kell szervezni, és meg kell értetni az emberekkel, hogy az örökségvédelem és a vele járó szabályozások nem ellenük, hanem az ő érdekükben történő és hasznos dolog. A Nyárádmente Kistérségi Társulás is felismerte, hogy a globalizáció során mennyire fontos a helyi sajátosságok megőrzése, és ilyen meggondolásból indította el ezt a kísérleti projektet – mondta el portálunknak Antal Zoltán ügyvezető. A sikereken felbuzdulva ezt szeretnék kiterjeszteni az egész Nyárádmentére. A projekt során olyan szakmai anyag, útmutató is készül, amely azoknak a szakembereknek a kezébe kerül, akik a PUG-okat elkészítik. Ezeknek a szakmai szabályozásoknak. Ha a polgármesterek és a területrendezési szakemberek is felkapják a fejüket erre a kérdésre, az már konkrét eredmény. Az az ötlet is felvetődött, hogy kistérségi szinten szerződtetni kellene legalább egy műépítészt is, aki megvizsgálja és véleményezi a készülő építkezési terveket, mielőtt engedélyeket bocsátanának a ki a hivatalok. Amint megtudtuk, a kistérségi projektet anyagilag a Román Nemzeti Kulturális Alap és Franciaország romániai nagykövetsége támogatta, a megvalósításban partnerek a Transylvania Trust Alapítvány, a Maros és Hargita megyei önkormányzatok, az Országépítő Kós Károly Egyesülés, a H-Patrimoine, a Le CAUE de l'Ariege, a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros megyei központja, a nyárádremetei, székelyhodosi és székelyberei polgármesteri hivatalok. Gligor Róbert László Székelyhon.ro 2013. március 13.Magyar tájház-szemle: határon innen és túlÚjfajta együttműködés körvonalai rajzolódnak a magyarországi és hazai néprajzos-muzeológusok kisszámú szakmai közösségei között. Az éppen tízéves jubileumát ünneplő Magyarországi Tájházak Szövetsége (MTSZ) és a Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) közös szervezésében kétnapos tájház-konferenciát tartottak a Kriza társaság Mikes-utcai székházában, március 8–9. között. Az előadásokat egy huszonkét tablóból álló fotókiállítás is kiegészítette, amely a szentendrei skanzenben újonnan felépülő erdélyi tájegység előzetese is egyben. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum (SZNM) új vállalkozása egy erdélyi kollégákkal megvalósított, ötéves kutatási projekten alapszik, melynek pillanatképeit ezúttal a kolozsvári közönség is megtekinthette. A kiállítás megnyitóján T. Bereczki Ibolya, az SZNM főigazgató-helyettese hangsúlyozta: csak olyan épületek kerülnek elköltöztetésre, amelyek eredeti helyükön már nem maradnának meg, és olyan tárgyakat vásárolnak meg, amelyek helyi múzeumban is megtalálhatók. Az előadásoknak és vitáknak helyet adó szakmai találkozó egy tető alá hozta olyan nagy múltú intézmények képviselőit is, mint a bázisként működő szentendrei skanzen, a nyíregyházi Sóstói Múzeumfalu, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum vagy a kolozsvári néprajzi múzeum; de számtalan kevésbé ismert múzeum/tájház vagy fiatal kezdeményezés is bemutatkozhatott, úgy mint a Kallós Zoltán-féle válaszúti múzeum, a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum, vagy olyan, döntően önfinanszírozású kisintézmények, mint a kalotaszegi Méra, a peremvidéken található Tordaszentlászló, a bihar megyei Várasfenes, az érmelléki Gálospetri és Szalacs, vagy a Hargita megyei Máréfalva tájházai, Nyisztor Tinka pusztinai kísérletei, vagy éppen a dél-alföldi Endrődi Tájház. A konferencián díjátadásra is sor került: a tavalyi Europa Nostra Nagydíjas Kovács Piroska, máréfalvai nyugdíjazott pedagógus és néprajzi gyűjtőnek a KJNT díszoklevelét ítélték oda, amely „Daczó pátert” követően az intézmény történetében második alkalommal került kiosztásra. Néhány bevezető/áttekintő vagy elméletibb igényű előadás mellett a prezentációk többsége a tájházak és gyűjteményeik bemutatására és szakmai tapasztalataik megosztására fektette a hangsúlyt. Még ha Magdó János kolozsvári magyar főkonzul abbéli reménye kissé elrugaszkodott volt is, miszerint a tájházaknak az elvándorlást fékező, magyarságmegtartó szerepe lenne, de az intézmények helyi közösséggel fenntartott szoros kapcsolatát és az identitás erősítésében betöltött funkcióját több előadó is nyomatékosította, és megfogalmazott céljaik részeként emlegették. Szonda István, az Endrődi Tájház vezetője a megismertetés mellett egyfajta népnevelői szándékkal a fiatal generációval fenntartott kapcsolat elsődlegességét is kiemelte. A lokális közösség, de egyáltalán a látogatóknak e tájházak életébe való bevonása magában hordozza azt a kényes kérdést is, ami a szakmai szempontok és látogatói igények gyakran össze nem egyeztethetőségére figyelmeztetnek. Az előadásokból világosan kitűnt: az egyre kiterjedtebb intézményi hálóval bíró tájházak turizmussal való összefonódottsága komoly kihívások elé állíthatja a szakmát. Furu Árpád népi építészettel is foglalkozó műemlékvédelmi szakmérnök összegző gondolatát idézve, miszerint a nagy energia-befektetés mellett profitot sohasem fogunk termelni, hanem sikeres pályázatok útján esetleg az önfenntartás lehetséges, könnyen beláthatók a szakma függetlenségével kapcsolatos aggályok. Eugen Vaida, a Nagyszebenből érkezett szakember megfogalmazása szerint a „szép bolondjai” ők. De akár az esetleges megalkuvás, akár a szakmai irányítás hiánya felől közelítjük a kérdést, mind a Maros megyei tájházak helyzetét összegző néprajzkutató, Vajda András által használt „post-múzeum” fogalma, mind a Pozsony Ferenc akadémikus által levont következtetések, jelezvén az erdélyi tájházak statikusságát, túlzsúfoltságát és tárgykatalógusok hiányát: meglehetősen elmarasztalóak voltak. További feladat elé állítva a muzeológia és népi építészet szakértőit, Furu Árpád a hitelességnek az örökségvédelemben betöltött fontos szerepét hangsúlyozta. A restaurálás akkor igazán sikeres, ha az eredeti funkciót fenn tudjuk tartani, márpedig a népi kultúra gyökeresen átalakult, az egykori lakóházakhoz kapcsolódó életmód többnyire már nem lelhető fel − jegyezte meg az építész. Több előadótól elhangzott azon észrevétel, miszerint gyakran ellentmondásba kerül e letűnt korok paraszti értékeinek megőrzésére tett kísérlet és a helyi közösség szégyene, saját hagyományos értékeiket az elmaradottsággal kapcsolván össze. Ennek egyik legszélsőségesebb esetéről talán Nyisztor Tinka néprajzkutató számolt be, aki a moldvai csángók azon erős beidegződéseit említette példaként, mely szerint magyarországi utazásaikkor egymás között is csak fokozatosan váltanak a magyar nyelvre. Szülőfalujában, a pusztinai magyarok között végzett identitásőrző törekvéseit sem az iskola, sem az egyház nem támogatja − számolt be nehézségeiről a néprajzkutató. Zárszóként a konferencia végén felszólaló Bihari-Horváth László, a hosszúpályi Bődi István Falumúzeum muzeológusát említem, aki a „csoporttöbblet” szociálantropológiai fogalmára támaszkodva, az Európai Területi Társulás (https://egtc.kormany.hu) határokon átnyúló, uniós támogatású együttműködési pályázatát elevenítette fel. A történelmi Bihar vagy Szatmár megyékre kiterjesztve, e projekten keresztül sikeres szakmai együttműködésre nyílna lehetőség magyar és román kollégák bevonásával egyaránt. Pozsony Ferenc akadémikus, a KJNT tiszteletbeli elnöke bár emlékeztetett az évek óta tartó leépítések miatti szakemberhiányra, de készséggel fogadta a kooperációs szándékot és az ötlettel való egyetértésének adott hangot. Noha számos eredményről és ígéretes kezdeményezésről is beszámoltak az előadók, a kidomborított problémák a kritikai szellem elevenségét is tanusítják, melyek mintegy kiindulópontként szolgálhatnak majd egy szakmaibb út kitaposásához. A közös szervezésű konferencia azt is megmutatta, hogy ebben az útkeresésben partnerségre is számíthatunk. GYŐRI TAMÁS Szabadság (Kolozsvár), 2013. március 27.Magyar tájházak ErdélybenSzámbavétel, megőrzés, hasznosítás, együttműködés Erdély virágai – egy kutatás vándorképei című kiállítás képei között a tartalomhoz illő hangulatban tartották március 8–9-én a Magyar Tájházak Szövetsége (MTSZ) és a Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) közös tanácskozását a társaság kolozsvári székhelyén. A Határok nélkül – Magyar tájházak Erdélyben címmel rendezett konferenciát Jakab Albert Zsolt, a Kriza Társaság elnöke nyitotta meg. Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja az együttműködés fontosságát emelte ki, akárcsak Hegedüsné Majnár Márta, az MTSZ ügyvezető elnöke, aki hangsúlyozta, hogy a szervezet a Kárpát-medence valamennyi tájházának érdekeit képviseli. A rendezvényt, amely a Válaszúti Kallós Múzeumba és a mezőségi Feketelak falumúzeumába szervezett szakmai kirándulással zárult, a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta. A szervezésben a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum működött közre, amely egy erdélyi épületegyüttes létrehozásán dolgozik. Az erre vonatkozó és erdélyi kutatókkal közösen folyó munkát tükrözte a hangulatos keretet biztosító kiállítás, amelyet T. Bereczki Ibolya főigazgató-helyettes, a Tájház- szövetség elnöke ajánlott a jelenlevők figyelmébe. A konferencián bemutatták és díjazták Kovács Piroska, máréfalvi pedagógust, akit néprajzi gyűjtőmunkájáért 2012-ben Europa Nostra nagydíjjal tüntettek ki. A rendezvényen előadást tartottak a magyarországi és az erdélyi közismert múzeumok, valamint a kisebb tájházak, gyűjtemények képviselői, amit hozzászólások, kerekasztal-megbeszélések követtek. – Mi ragadta meg a szakember figyelmét, mit látott követendő példának a magyarországi és erdélyi tájházakról, gyűjteményekről elhangzott bemutató során? – kérdeztem a nyitóelőadását tartó Pozsony Ferenc egyetemi tanártól, akadémikustól, a Kriza János Társaság tiszteletbeli elnökétől? – Voltaképpen a konferencia az erdélyi és a magyarországi tájházakkal foglalkozó szakemberek, házigazdák találkozója, képzési formája volt, amelynek során feltérképeztük, hogy milyen eredményeket értek el a Kárpát- medencében levő tájházak megalapításával és működtetésével kapcsolatosan és milyen gondokkal kellett és kell megküzdeni. Az előadók feltárták, hogy a XIX. század végétől fokozatosan alakult ki a tájház, amely azt jelenti, hogy egy faluban a saját helyén megőriznek egy régi épületet, és azt lehetőleg az ott élő család társadalmi státusának, etnikumának, életstratégiájának megfelelően rendezik be. Az előadások egy része az erdélyi tájházak mai állapotát rajzolta meg. Tötszegi Tekla kolléganőm egy kalotaszegi, mérai tájház építésének szépségeit és buktatóit vázolta fel, Bereczki Ibolya azt mutatta be, hogy Magyarországon hogyan szervezték rendszerbe a tájházakat, amelyek különböző tulajdonban vannak, magánszemélyek, helyi tanácsok, egyházi intézmények, egyesületek birtokolják, majd működtetésüknek a legjobb változatára kereste a választ. Furu Árpád mérnök a tájházak építészeti vetületeit elemezte, az épületek megőrzésének szakszerű módját, s azt, hogy miképpen lehet beműködtetni, korszerűsíteni úgy, hogy a posztmodern látogatóknak nemcsak látványt, hanem keretet is jelentsenek. Vajda András a Maros megyei tájházak állapotát vázolta fel. Páll István, a Nyíregyháza melletti Sóstón létesített szabadtéri néprajzi múzeum igazgatója Szatmár megyének a Magyarországhoz tartozó településein létrehozott szabadtéri múzeumokat, tájházakat elemezte, működtetésüknek, az oktatás és a turizmus szolgálatába állításuknak a pozitív példájára helyezve a hangsúlyt. Kinda István a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatója a Zabolán létesített tájháznak és a néprajzi múzeumnak a székelyföldi és a moldovai iskolások identitásának az építésében játszott szerepét mutatta be. Szőcs Levente, a Tarisznyás Márton múzeum néprajzosa azt vázolta fel, hogy Gyergyószentmiklós környékén milyen eredményeket értek el a népi építészet, a lakáskultúra, a kézművesség dokumentálásában, múzeumi és tájházas reprezentációjában. Miklós Zoltán, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója, néprajzkutatója az Udvarhelyszéken, Sóvidéken, a Küküllők és a Homoród mentén, a Havasalján elért eredményekről tartott nagyon szemléletes előadást a követendő példákra összpontosítva. Csíkból egy kászoni tájháznak az építését, működtetését mutatták be, ami korábbi tárgygyűjtések alapján magánkezdeményezésre alapult. A második nap magyarországi, erdélyi magyar és román eredményeket osztottak meg a hallgatósággal. Szonda István tájházvezető azt vázolta fel, hogy a Dél-Alföldön hogyan teszik élővé az oktatás, a művelődés és a turizmus keretében, a naptári ünnepek, a népszokások, a népi gasztronómia otthonává a tájházat, hogyan lehelnek életet a már nem lakott házak világába. Kéri Gáspár és felesége azt mondta el, hogy családi kezdeményezésre hogyan alapítottak Biharban az Érmelléken három tájházat Gálaspetriben és Szalacson, s ezekben hogyan mutatják be a középgazda, a jobbágy vagy az uradalmi családok életét, és hogyan próbálják ezt élettel feltölteni, s a gyűjteményeket az erdélyi, partiumi, az európai turisztikai vérkeringésbe bekapcsolni. Rövid előadásban mutatta be Boldizsár-Zeyk Zsuzsa a pedagógusok által Tordaszentlászlón alapított múzeumot, tájházat, Vura Ferenc a Fekete-Körös völgyében, Várasfenesen, alapított gyűjteményt. A Bákó megyei Pusztináról érkezett Nyisztor Tinka elmondta, hogy a sajátos, történelmi, gazdasági szerkezetnek köszönhetően sok olyan ház maradt fenn, amelyet csak meg kell őrizni, szakszerűen fel kell leltározni, mivel szinte szabadtéri tájházként festenek, s elmondta: hogyan próbálják a magyar nyelvű helyi vallásosság, hitélet, ünnepek közegévé átalakítani ezeket a házakat. Balázs-Bécsi Gyöngyi a Kallós Zoltán által alapított válaszúti regionális múzeum létrehozását mutatta be, azt hangsúlyozva, hogy a múzeum köré milyen foglalkozásokat, képzéseket szerveztek: kézművesség, szövés, fonás, éneklés, zenélés, táncolás tanítása, s a néphagyományoknak az iskolai, szabadidős átadását hogyan szervezik meg. A tanácskozás külön színfoltja volt a Szebenből érkezett román kolléga, Eugen Vaida, aki megszervezte az erdélyi magángyűjtemények hálózatát (RECOMESPAR) és fölvázolta, hogy milyen programokat szerveznek a tárgyak restaurálására, a marketingre, a turizmus szolgálatába való állítására. Azt gondolom, hogy hasznos volt ez a magyarországi erdélyi koprodukció, hisz mind a két nagy régióban a számtalan probléma mellett számtalan pozitív példa van, amiből minden résztvevő tanult – foglalta össze a tanácsokozás főbb eseményeit Pozsony Ferenc. A záró kerekasztal-megbeszélésen a KJNT tiszteletbeli elnöke öt alapvető pontban foglalta össze a gondokat. Az első a tulajdonjog tisztázása, mert általában az intézményes háttérrel rendelkező tájházak működtetésére lehet támogatást nyerni. Építészeti szempontból a tulajdonosnak kötelessége szakemberek bevonásával helyrehozni az épületet, a szakszerű berendezésben pedig néprajzosok, muzeológusok adhatnak tanácsot, s nem szégyen segítséget kérni tőlük. Körvonalazódott az is, hogy nem csupán a tárgyakat kell őrizni, hanem a tárgyak mögötti tudást is, s ezt kell a működtetés során elővarázsolni és átadni a látogatóknak. A tájház így tehet eleget kettős feladatának az identitás megőrzésében játszott szerepének és a turisztikai hasznosítás lehetőségének. Bár Erdélyben problémát jelent a szakemberhiány, hisz jó néhány nagyváros múzeumának nincs magyar néprajzos szakembere, a konferencián levő nagyszámú fiatal érdeklődő talán ezen az úton fog elindulni. Megyénkben a megfelelő intézményi háttér és szakemberek hiányában a helyi kezdeményezések mindenféle szakmai támogatás, ellenőrzés nélkül valósultak meg – hangzott el a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központját vezető Vajda András bemutatójában. A gyűjtemények minőség szempontjából nagyon változatosak, s pontos leltáruk elkészítését Vajda András a közeljövő legfontosabb feladatának tekinti. A tanácskozás szakmai kirándulással zárult, Kallós Zoltán Alapítványi Múzeumát Válaszúton maga az alapító, valamint Balázs Bécsi Gyöngyi és Balla Ferenc mutatta be. A látogatók nemcsak a különböző tájegységek népművészetét igazoló gyönyörű darabokat láthatták, a vezetők a folyton gyarapodó raktárakat, s a műtárgyak védelmére használt eljárásokat is ismertették. A feketelaki faluházhoz az elmaradott felső tóvidéki régi házak, gazdasági épületek között vezetett a kátyúkkal tele út, azt az érzést keltve a látgatóban, mintha egy szabadtéri falumúzeum részletei között járna. Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely), 2013. október 30.Megvédenék a Nyárád menti települések örökségétÖt Nyárád menti település hagyományos népi építészeti hagya- téka került felleltározásra. Az eredményeket egy tanulmányban rögzítették, melynek javaslatait beépítenék településrendezési szabályokba. A régi parasztházak is átalakíthatóak kényelmes épületekké, az új lakóházaknak pedig nem kell teljesen szakítaniuk az évszázados építészeti hagyományokkal. Erre szeretné hívni fel a fi- gyelmet a Nyárádmente Kistérségi Társulás, amely leltárba vette 5 Nyárád menti település építészeti értékeit. Furu Árpád műemlékvédelmi szakmérnök: összeállítottunk a projekt keretében egy olyan törvénykezési csomagot öt falura, amely nagyon konkrétan cikkelyről cikkelyre, amely nagyon konkrétan cikkelyről cikkelyre szabályozza azt hogy hogyan lehet úgy ezeket az általános rendezési terveket megfogalmazni és működtetni, hogy a hagyományos Nyárád menti falukép megmaradhasson. A tanulmányt átadták a települések polgármestereiknek, azzal a céllal, hogy a javaslatokat építsék be a településrendezési dokumentumba. Ezek ugyanis nemsokára megújításra kerülnek. Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnök: ezt a feldolgozott munkát helyi rendelettel, tehát tanácsi határozattal érvénybe léptettethetik és akkor már nekik van egy fogódzójuk, amit használjanak. Mielőtt a javaslatok bekerülnének a területrendezési szabályozásba a Nyárádmente Kistérségi Társulás ismertető kampányt indít. Antal Zoltán irodavezető, Nyárádmente Kistérségi Társulás: ki szeretnénk menni területre és agresszív kampányt folytatva el szeretnénk mondani az embereknek, ismertetni szeretnénk velük azt, hogy ezeknek az értékeknek a védelme miért is fontos az ők számukra. A kistérségi társulás szerint a hagyományos építészeti hagyaték megőrzésének első lépése az, hogy a lakosok felismerjék azt, hogy kincs birtokában vannak. Erdély Tv Erdély.ma 2013. november 4.Meg tudjuk-e őrizni a kincset?Pontosabban azt a jellegzetes faluképet, amely Erdély vidéki településeit egyedivé tette, s amely szigetekben vagy egy-egy utcában még megmaradt a Nyárádmentén. A kontyolt tetős, faragott oromfallal díszített, kiugró tornácos parasztházakat s a hozzájuk tartozó melléképületek többségét az eltelt évtizedek során lebontották, a felismerhetetlenségig átalakították, jellegtelen, a faluképbe nem illeszkedő épületekkel helyettesítették. Holott a régi házak is kényelmes, korszerű lakásokká alakíthatók, s az új házak tervezésekor és építésekor is ragaszkodni kellett volna a helyi hagyományokhoz, hogy "falvaink lelke" megmaradjon. Ezt a célt tűzte ki a Jövő a múltban: a hagyományos népi építészeti hagyaték felleltározása és hasznosítása a Nyárádmentén terv is, amely Balássy András vezetésével a múlt évben indult a Nyárádmente Leader Egyesület keretében. A projekt célkitűzéseit és az eredményeket foglalták össze egy nemrég tartott értekezleten s az azt követő kerekasztal-megbeszélésen, amelynek helyszíne a nyárádszentlászlói Pásztortűz panzió volt, amely jó példa a jellegzetes népi építészeti sajátosságok korszerű felhasználására. A megbeszélésen, ahova az érintett települések polgármesterei és építészek kaptak meghívót, jelen volt Dr. Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul is. A témához illő zenei bevezetőt követően (Fülöp Alajos és Birta Lajos, a Marosvásárhelyi Filharmónia művészei Bartók Béla- zeneműveket játszottak) Takács Olga, a Nyárádmente Kistérségi Társulás elnöke köszöntötte a jelenlevőket. A főkonzul elismeréssel szólt a kistérségi társulás munkájáról, és elmondta, hogy ő maga is megvásárolt egy székely parasztházat, és eredeti formájában állította vissza azt. Jó példát mutatva hasonlóképpen járt el a projektet elképzelő és elindító Balássy András is, aki beszámolt az elképzelés megszületéséről és arról, ahogy egy nemzetközi tábor keretében fiatalokkal végezték el Székelyhodos község falvaiban a népi építészeti örökség feltárását. Ezt követően nemzetközi konferencia keretében vették számba a teendőket és francia vendégek révén a nyugat-európai tapasztalatokat, majd az elképzelés gazdasági vonzatairól egy torockói kiránduláson tájékozódhattak az érintettek. Balássy András köszönetet mondott Franciaország romániai nagykövetségének és a Román Nemzeti Kulturális Alapnak a támogatásért, Lokodi Editnek, a megyei tanács alelnökének az erkölcsi segítségért, hasonlóképpen a polgármestereknek is, akiken a terve, az elképzelések megvalósulása múlik. A projekt keretében elvégzett tanulmányt Furu Árpád építőmérnök, a Transylvania Trust Alapítvány műemlékvédelmi szakmérnöke mutatta be, akinek az adatok rendszerezésében Bóni Boglárka nyújtott segítséget. A három község Nyárádremete, Székelyhodos és Székelybere öt falujában (Mája, Márkod, Székelyhodos, Jobbágytelke, Köszvényes) készítették el az alapos örökségvédelmi leltárt, amely a faluszerkezetnek, az utcák beépítésének, a telekhasználatnak, az épülettípusoknak, a melléképületeknek és a kapuknak a leírását tartalmazza, s mindezt fényképekkel is dokumentálja. Köszvényesen a félszáz műemlék kaput vették számba, amelyekről külön dokumentáció készült. A felmért falvakat térségekre osztották, s külön- külön területvédelmi tervet készítettek. A többkötetes munkában felhívják a figyelmet arra, hogy mire lehet használni, és mit nem szabad tenni a védett épületekkel. Pontosan megfogalmazták, hogy mit lehet az üres telkeken építeni, az új házak esetében milyen ajánlásokat kellene betartani: hogyan kell a telken elhelyezni a házat, milyen építőanyagokat, vakolatot, nyílászárókat, színeket ajánlatos használni. Kerülni kell a termopán ablakokat, a külső szigetelést, az élénk színeket, a falra felfutó kőburkolatot, a csempézett homlokzatot, a színes tetőzetet, a fémkapukat – ajánlotta többek között a műemlékvédelmi szakmérnök. Vannak falvak, ahol a csoportos, másutt egy-egy övezet, utca vagy néhány porta egyéni védelmét javasolják. Az alapos tanulmányt minden érintett község polgármesterének átadták, hogy a készülő településrendezési tervekbe belefoglalhassák azt. Antal Zoltán, a kistérségi társulás irodavezetője által irányított kerekasztal- megbeszélésen annak lehetőségeit fontolgatták, hogy milyen módon lehetne az ajánlásokat a településrendezési szabályzatokba úgy beépíteni, hogy ne szüljenek ellenséges indulatot a lakosságban. Többen is véleményt mondtak arról, hogy miképpen kellene tudatosítani az érintett falvak lakóiban, hogy szükség van a műemlékvédők által megfogalmazott ajánlások betartására, ha azt akarják, hogy az értékvesztés megálljon, a települések sajátos arculata megmaradjon, s ezáltal vonzóvá váljanak a turizmus számára, amely jelenleg, ahogy a főkonzul is megjegyezte, elkerüli a Nyárádmentét. A tanulmány szerzője kitartott amellett, hogy a törvényes háttérre szükség van, de azt megelőzően minden lehetséges módszert fel kell használni arra, hogy a helyi közösség tagjai megismerjék, megértsék és magukénak érezzék a szabályokat. A polgármesterek némelyike kissé szkeptikusabb volt, s elhangzott, hogy a védettségre ajánlott régi házak azért maradtak meg, mert szegények voltak az ottlakók, s emiatt nehéz elképzelni a felújításukat, de ugyanakkor jó példákról is hallhattunk beszámolót. A falukép egységesítése sem valósulhat meg egyik napról a másikra olyan körülmények között, amikor ritkán kérnek ebben a térségben építkezési engedélyt, s az eredeti anyagokból eredeti módon történő felújítás is költséggel jár. A beszélgetésen szó esett a vályogtéglás építkezés előnyeiről és lehetőségeiről. Elhangzott, hogy jó lenne a Nyárádmente kistérség mind a 13 községében felmérni az épített örökséget, s a Natura 2000, valamint Jövő a múltban projekt után a szellemi örökség felleltározása is megkezdődött. (bodolai) Népújság (Marosvásárhely) 2014. március 26.Műemlékvédelem Erdélyben (VI.)A marosvásárhelyi Arcus Egyesület és a kolozsvári Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány március 28–30. között Műemlékvédelem Erdélyben (VI.) címmel konferenciát szervez a szovátai Teleki Oktatási Központban. A kétévente megszervezett konferencia célja lehetőséget biztosítani az elmúlt időszak erdélyi műemlék-helyreállítási programjai, az épített és ingó örökségünkhöz kötődő kutatások, valamint a különböző örökségvédelmi projektek bemutatására. A rendezvényen a műemlékvédelemben szerepet kapó különböző szakterületek magyarországi és erdélyi képviselői, művészettörténészek, építészek, régészek és restaurátorok adnak elő, az erdélyi műemlékvédelem aktuális problémáiról tartanak kerekasztal-beszélgetést. A konferencia első, pénteki napjának előadásai az erdélyi épített örökség művészettörténeti és régészeti kutatásainak legújabb eredményeiről számolnak be, szombaton az elmúlt időszakban végzett műemlék- helyreállítások bemutatása kerül előtérbe, míg a vasárnapi előadások főként a tárgyi örökség feltárására, restaurátori kutatásokra, műtárgyak restaurálására fókuszálnak. A konferencia 50 előadása a műemlékvédelem több specializált szakterületének legújabb eredményeiről igyekszik átfogó képet nyújtani. A fontosabb eredmények sorából jelentőségüknél fogva kiemelhetőek a változatos témájú művészettörténeti kutatások, a középkori falképek feltárása, kutatása és restaurálása, a további pusztulást megakadályozó műemléki gyors beavatkozások vagy a különböző európai uniós támogatásokból végzett műemlék- helyreállítások kérdésköre, amelyekről több előadás is beszámol. A rendezvény programja a www.monumenta.ro honlapon érhető el. Műemlékvédelem Erdélyben VI. konferencia programja Szervezők: Arcus Egyesület, Marosvásárhely Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány, Kolozsvár Helyszín: Teleki Oktatási Központ, Szováta Március 28, péntek 9:00 Megnyitó 9:20 Sarkadi Márton: Megjegyzések az alvinci református templom építéstörténetéhez 9:40 Kovács Zsolt, Lupescu Radu: Egy későközépkori polgárház Kolozsváron. Az unitárius püspöki lak műemléki kutatása 10:00 Mihály Melinda: Észrevételek a kolozsvári kőfaragó műhely két XVII. századi faragványtípusa kapcsán 10:20 Letiţia Cosnean: Arhitectul Bethlen Miklós și reședința din Ţopa în secolul al XVII-lea 10:40 Terdik Szilveszter: Adatok a nagyváradi görögkatolikus székesegyház építéséhez 11:40 Borboly Csaba (Hargita Megye Tanácsának elnöke): Műemlékvédelmi programok Hargita megyében 12:20 Furu Árpád: Az erdélyi unitárius egyházi örökség védelme. Szándékok, lehetőségek, kihívások 12:40 Sarkadi Márton: Megjegyzések a gyulafehérvári székesegyház hosszházának építéstörténetéhez 13:00 Halmos Balázs, Marótzy Kata: Mozaikok a gyulafehérvári székesegyház építéstörténetéhez 13:20 Pál Emese: Armenizmus falképeken – két szamosújvári példa 14:00–15:30 Ebédszünet 15:30 Bordás Bea: A historizáló kastélyépítészet kevésbé ismert emlékei az egykori Kolozs vármegyében 15:50 Szabó Tekla: A maroshévízi Urmánczy-kastély 16:10 Imecs–Magdó Eszter: Borszékfürdő dualizmus kori villái 16:30 Ladó Ágota: Adatok a csíkszeredai egykori Katolikus Főgimnázium tervezéséről 16:50 Orbán János: Műemléki topográfia Marosvásárhelyen 18:00 Botár István – Grynaeus András – Tóth Boglárka: Az erdélyi dendrokronológiai vizsgálatok eredményei az utóbbi két évben 18:20 Darvas Lóránt: A csíkszentkirályi Bors és Nagy családok udvarházainak kutatása 18:40 Györfi Zalán, Soós Zoltán: Ipari és katonai műemlékek feltárása, konzerválása és bemutatása a marosvásárhelyi vár felújítása kapcsán 19:00 Nagy Veronika: Almakerék és (a) Forster 19:20 Gaylhoffer-Kovács Gábor: Erdélyi falképek dokumentálása a Forster Központban 20:20 Könyvbemutatók A szórvány emlékei. Szerk. Kollár Tibor. Budapest, Teleki László Alapítvány, 2013. Közös tér – Közös örökség. Common Space – Common Heritage.Szerk. S. Sebestyén József. Budapest, Crew Print, 2013. Bemutatja: S. Sebestyén József. Március 29, szombat 9:00 Makay Dorottya: A széki református templom: Egy kutatás-tervezés és a régen várt helyreállítás-támogatás története 9:10 Weisz Attila: A széki református templom kutatásának újabb építéstörténeti eredményei 9:30 Diana Imecs: Prezentarea conceptului arhitectural de restaurare în faza de proiectare și în urma informațiilor identificate pe parcursul execuției 9:50 Sándor Boróka: Egy a lábán alig álló templom tartószerkezeti meglepetései: kutatás, tervezés, kivitelezés 10:10 Csók Zsolt: A régészeti előkutatás jelentősége, a hatékony régészeti kiviteli felügyelet és tudományos eredményei 10:30 Mednyánszky Zsolt, Nagy Benjámin, Mihály Ferenc: Szakrestaurátori szempontok: kutatás, tervezés, kivitelezés 11:30 Horváth Ákos, Sarkadi Márton: Az égei református templom felújítása 11:50 Gergely Erzsébet: Restaurálások a Házsongárdi temetőben 12:10 Márton Judit: Sürgősségi beavatkozások a radnóti kastély bástyáinál 12:30 Kiss Lóránd, Mihály Ferenc: A fületelki evangélikus templom állagmegóvása 12:50 Szilágyi-Bartha Zsuzsanna: A besztercei evangélikus templom helyreállított reneszánsz tetőboltozata 13:30–15:30 Ebédszünet 15:30 Emődi Tamás: A „Középkori szatmári templomok útja” HURO projekt romániai objektumainak helyreállítása 15:50 Makay Dorottya: Épített örökségvédelem 10 év távlatából – nagy tervek és kivitelezésük tanulságai 16:10 Lángi József: Még egyszer a siteri református templom falképeiről 16:30 Kiss Lóránd: A besztercei evangélikus templom falképei 16:50 Pál Péter: A székelydályai református templom boltozati falképeinek restaurálása 18:00–20:00 Kerekasztal-beszélgetés a műemlékvédelem helyi és országos problémáiról, lehetőségeiről. A beszélgetésen résztvesz Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Kelemen Atilla-Márton, Maros Megye Tanácsának alelnöke és Hegedűs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős főtitkárhelyettese Március 30, vasárnap 9:00 Kovács Mária-Márta: Történeti értékű klenódiumok a Dési Református Egyházmegyében 9:20 Bara Júlia: A nagykárolyi Károlyi-kastély egykori portrégyűjteménye 9:40 Hegedűs Enikő: A Gyulafehérvári Érseki és Főkáptalani Levéltár inventáriumairól 10:00 Pap Zoltán: Az erdélyi orgonaépítés korszakai - II. rész 10:20 Tóth Zsuzsa: Kő vagy papír? –A Zárkő restaurálása 11:20 Czimbalmos Attila: A csíkkarcfalvi Nagyboldogasszony plébániatemplomban előkerült XV. századi falkép illetve XVIII. századi külső díszítőfestés restaurálása 11:40 Borsos Ágnes: Az olaszteleki Daniel-kastély XVII. századi falképtöredékeinek restaurálása 12:00 Simó Anna-Mária: Kiegészítések a falképek esetében 12:20 Kis Zoltán, Gere István, László Attila: A szászsebesi ferences templom gótikus ablakainak restaurálásáról 12:40 Daczó Csaba: A szabadpiaci felkérések kényszerítő tényezői szemben a restaurálás elveivel 13:00 Mihály Ferenc: A kolozsvári Szent Mihály templom hajdani faberendezéséről, oltárairól 13:40 A konferencia zárása Népújság (Marosvásárhely), 2015. augusztus 17.Aktuális – Erdélyi magyar értéktár – örökség és megjelenítésA Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) és az Élő Erdély Egyesület elindította az Erdélyi Értéktár létrehozását célzó projektjét, amelynek elsődleges feladata a magyar nemzeti értékgyűjtő és értékmegőrző mozgalom erdélyi beindítása, népszerűsítése, megszervezése és szakmai felügyelete. A projekt ideje alatt szakmai és módszertani segítségnyújtást biztosítanak azoknak a civil szervezeteknek, melyek helyi és regionális értékek felkutatását, szakszerű dokumentálását, értéktárakba történő rendezését és ezeknek a helyi közösségek mindennapjaiba történő beépítését célozzák meg. Az Erdélyi Értéktár létrehozásának társadalmasítására konferenciák, kiállítások, népszerűsítő rendezvények megszervezése, módszertani és ismertető anyagok előállítása és terjesztése, tréningek/képzések, rendszeres konzultációk és egy értékgyűjtő hálózat kiépítése által történik meg. A Kolozsvári Magyar Napok keretében szervezett Erdélyi magyar értéktár – örökség és megjelenítés konferencia és kiállítás a helyi, regionális értékekre irányítja a figyelmet (helyszín: KJNT székháza; időpont: augusztus 18., 15 óra). Az eseményen előadást tartó néprajzkutatók, örökséggel és vidékfejlesztéssel foglalkozó szakemberek előadásai ennek a mozgalomnak jogi hátterét, az értéktár célját, a kezdeményezéseket és a megvalósult eredményeiket mutatják be. Bemutatják továbbá az aranyosszéki, a kalotaszegi, a marosszéki és a székelyföldi kezdeményezéseket és kutatásokat, illetve a KJNT megvalósításait. A konferencia előadói: Pozsony Ferenc akadémikus, egyetemi tanár, Bakos Áron, Furu Árpád, Jakab Albert Zsolt, Kinda István, Tötszegi Tekla, Vajda András, Vajda Mária. Részt vesz az eseményen és beszédet mond Szakáli István Loránd, a Földművelésügyi Minisztérium agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára. Szabadság (Kolozsvár) 2016. február 20.Fontos a jó falukép és a műemlékvédelemÉpítészeti és műemlékvédelmi szakemberek az önkormányzatok képviselőivel ültek asztalhoz csütörtökön Vármezőben, hogy arról egyeztessenek, milyen szabályozásokat kellene alkalmazni az építkezések során, hogy megtarthassák a hagyományos faluképet és értékeket. Az épített és természeti örökség területén projekteket valósítottak meg a Nyárádmentén, rengeteg felmérés, tanulmány készült, az ország legjobb szakembereivel dolgoztak az utóbbi években, mégis úgy érezték, hogy bizonyos dolgok párhuzamosan futnak. Amíg a tanulmányok készülnek, a felmért értékek lassan eltűnnek az életünkből – véli Antal Zoltán kistérségi ügyvezető, akit a rendezvény céljáról kérdeztünk. A mostani szakmai találkozó azért időszerű, mert a legtöbb felső-nyárádmenti község most dolgozza át a területrendezési tervét (PUG). Míg rengeteg dokumentáció készült értékeinkről, addig a PUG-ok „párhuzamosan” készültek, és a megyei tanács és a szakminisztérium is jóváhagyta volna anélkül, hogy a kistérségi törekvések megjelentek volna benne. Most még nem késő lépni, hogy bizonyos szabályozások szintjén megjelenjen a tervekben a hagyományos falukép elemeinek védelme, megtartása. Antal Zoltán hangsúlyozta: a hiányosságok mellett értékek is vannak vidéken, amelyek az urbanizáció és globalizáció hatására veszélybe kerültek. Ezért fenntartható fejlesztésben kell gondolkodni, és ez a szakmai találkozó jó alkalom arra, hogy elemezzék, miként segítik az értékek megtartását a területrendezési szabályozások. Rodics Gergely, a Pogány-havas Kistérségi Társulás menedzsere arról szólt, mennyire összeegyztethető a hagyomány és a korszerűsödés a vidékfejlesztés során. Beszélt azokról az építészeti típustervekről, amelyek ingyenesen beszerezhetők a Hargita megyei önkormányzatától, és szó esett a régi épületek felújításáról, „újrahasznosításáról” is. Furu Árpád építészmérnök a Felső-Nyárádmentén 2013-ban végzett kutatásaik, felméréseik nyomán készült tanulmányokat mutatta be, amelyek lényege, hogy rámutatnak a megfelelő anyaghasználatra, javaslatokat fogalmaznak meg és példaértékű épületeket mutatnak be, amelyek figyelembe vétele segítheti a hagyományos falukép megőrzését a jelenlegi építkezési irányzatok között is. László Annamária művészettörténész a PUG-ok részét képező történelmi dokumentációkra hívta fel a figyelmet, Guttmann Szabolcs műémlékvédelmi szakember Nagyszeben belvárosának korszerűsítési terveiről értekezett, míg Eugen Vaida építész a szászföldi régi épületek felújítási munkálatait ismertette. Ezek a szakmai műhelymunkák sosem konkrét eredménnyel zárulnak, de „még egyet léptünk abba az irányba, amely a sikert, a végeredményt jelenti, hogy az emberek és a döntéshozók megértsék ennek lényegét” – összegezte Antal Zoltán. Gligor Róbert László. Székelyhon.ro 2016. április 27.Letölthető Word dokumentum (DOCX)Vajda András Vitaindító a tájházakról http://welemeny.transindex.ro/?cikk=25920&vitaindito_a_tajhazakrol A néprajzi szakirodalom a tájházak kérdéskörét illetoen szegényesnek és egyenetlennek mondható. Általános helyzetkép Jelen írás a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Kulturális Autonómia Tanácsának felkérése nyomán készült, s mint ilyen, egyfajta elomunkálatnak tekintheto egy olyan stratégiatervezet kidolgozásához, amely egyszerre ad választ a szakterület hosszú távú, 20-25 évre szóló prioritásairól, és az azonnali intézkedések körérol illetve tartalmazza a jelenlegi helyzet leírását, a kituzött célokat, valamint az ehhez vezeto utak alternatíváit. Intézménytípusok és terminológia Makrokontextus Az erdélyi tájházak a tudományos diskurzusban Az erdélyi tájházak különbözo adatbázisokban Alapítók és fenntartó intézmények A múzeumalapítások korszakai Szakmai felügyelet és finanszírozás (hiánya?) Használat: kontextus és funkció �?sszegzés Javaslatok Mindezeket figyelembe véve az erdélyi tájházak jövojével kapcsolatban a következo javaslatokat fogalmazhatjuk meg: 1. Mivel a jelenleg muködo tájházak és néprajzi gyujtemények a kiállított tárgyak állapotát, a tárgykészlet reprezentativitását, a kiállítás minoségét, a gyujteményeknek otthont adó épületeknek/termeknek a múzeumi célokra való alkalmasságát illetoen nagyon változatos képet mutatnak, szükségesnek tartjuk ezek alapos elemzését, és egy olyan útmutató elkészítését, mely konkrét javaslatokat tesz a tájházak létesítésével és fenntartásával kapcsolatosan.[.] ( 2. Mivel mindezt csak folyamatos anyagi támogatás mellett lehet szakszeruen elkészíteni, szükséges egy olyan átfogó stratégia kidolgozása, mely lehetové teszi, hogy a tájházakat és néprajzi gyujteményeket pályázati rendszerben folyamatos támogatáshoz juttassuk. Erre vonatkozóan két megoldás látszik megvalósíthatónak: (a) a tömbmagyarság esetében, ahol a helyi önkormányzatok szintjén is megoldható ezeknek a muzeális intézményeknek a rendszeres támogatása, ott javallott volna az egyes önkormányzatok területén muködo tájházak és néprajzi gyujtemények normatív támogatása; (b) a szórványmagyarság esetében, valamint ott, ahol az önkormányzatban a magyar képviselet nem éri el az 50%-ot, ott az országos keretekbol (pl. Communitas Alapítvány) kellene biztosítani a tájházak muködéséhez szükséges összegeket. 3. Mivel a pályázati alapok is véges keretbol gazdálkodnak, arra nincs esély, hogy az összes tájház normatív támogatásban részesüljön. Ennek a helyzetnek a feloldására szintén két javaslatot tennénk: (a) a meglévo tájházak közül néprajzi régiónként ki kell választani 1-2 tájházat (Erdély szinten ez mintegy 15-20 tájházat jelent), melyek meghívásos pályázat keretében normatív támogatásban részesülnének. [.] 4. Mivel megoldhatatlan, hogy egy-egy kisrégión belül több tájház is normatív támogatásban részesüljön, azokat a gyujteményeket kell elonyben részesíteni, melyek egy nagyobb terület (egy kistáj) néprajzi sajátosságainak bemutatását vállalják fel. 5. Az erdélyi tájházak finanszírozását elképzeljük úgy is, hogy azokat a gyujteményeket próbáljuk meg támogatni, melyek magyar többségu községekben találhatóak, hiszen ezáltal teljes mértékben biztosítva lennének az önkormányzattal való együttmuködés és a muködési/fejlesztési költségek. 6. Furu Árpád, a Transylvania Trust munkatársa egy 2015-ben rendezett konferencián hívta fel arra a figyelmet, hogy ki kell választani Erdély népi építészetének aranytartalékát és ezeket valamilyen formában meg kell védeni. Az egyik lehetoség éppen az lenne, ha tájházakat rendeznénk be ezekbe az épületekbe, hogy ne csak az építészettörténeti sajátosságok, hanem az egykor az épületben élt emberek által használt tárgyi világ is megorzésre és bemutatásra kerüljön. 7. Mivel a tájházaknak és néprajzi gyujteményeknek a nemzeti és regionális identitás megorzése és megjelenítése, a közösségi kohéziós ero fenntartása és erosítése, a vidéki turizmus fellendítése - azaz gazdasági szempontból egyaránt tétje van, elengedhetetlen ezeknek az intézményeknek a hálózatba szervezése. Ezt mi a Magyarországi Tájházak Szövetsége mintájára tudjuk elképzelni. Amennyiben létrejönne az Erdélyi Magyar Tájházak Szövetsége, ennek szakmai felügyeletét meglátásunk szerint a Kriza János Néprajzi Társaság és a Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumnak közösen kellene ellátnia. Ennek a szövetségnek lenne a feladata szakmai képzéseket szervezni a tájházak vezetoinek, közös programokat kidolgozni és ezeket szakmai szempontból felügyelni, az egyes tájházak és néprajzi gyujtemények finanszírozását koordinálni, valamint az egyes egységekben zajló tevékenységeket 3-5 évente felülvizsgálni, és újraértékelni a tájházak muködésének finanszírozására vonatkozó stratégiákat. 8. A Hargita megyei kezdeményezés mintájára évi rendszerességgel kellene egész Erdélyre kiterjesztett tájház napokat és közös kiállításokat szervezni, illetve közös kiadványokat Transindex.ro 2016. április 28.Székelyderzs – jövőre nyitott kapukNégy célkitűzés valósult meg Székelyderzsben az utóbbi tizenegy hónapban: restaurálták a templom falképeit, múzeumi jellegű kiállítás nyílt a vártemplom bástyáiban, jelentékenyen megnövelték a falu és környéke turisztikai vonzerejét, és másik hat – ugyancsak a világörökség részét képező – testvér-templomvárral egyazon projektben létrejött kiállítás, népszerűsítő kiadványok, térképek, promóciós film, valamint weboldal által, közösen népszerűsítik az értékeket magyar, német, angol és román nyelven. Ez a mindeddig példátlan összefogás többéves előkészítő munka után az Erdélyi Unitárius Egyház, a Romániai Evangélikus Egyház és a székelyudvarhelyi Civitas Alapítvány együttműködése mentén, a romániai Művelődési Minisztérium bonyolításával, az Európai Gazdasági Térség Finanszírozási Mechanizmus (EGT) 2009-2014 révén valósulhatott meg 390.909 lejes (hozzávetőlegesen 90.000 eurós) keretből. Székelyderzs, Kelnek, Nagybaromlak, Berethalom, Szászkézd, Szászfehéregyháza és Prázsmár mostantól kezdődően közös turisztikai “csomagban” mutatkozik be a turistáknak. Vegyük sorra a megújulás négy témakörét. Restaurálták a freskókat A székelyderzsi templomban található falképeket az egyik kísérő katona zászlójának latin felirata szerint 1419-ben készítették. A templom maga azonban jóval korábbi. A szentélyrész – ahol most az orgona található – a 13., a templomhajó a 15., míg a várfalak és bástyák a 16. században épült, a templom tetején található védelmi szint a lőrésekkel és szuroköntőkkel Basta 1605-ös erdélyi betörése után készült el Petky János erdélyi kancellár költségén. A szentély boltozatát faragott kövek díszítik, amelyek között látható a székelység címere, egy címerpajzsban korai eke-ábrázolás és a Petky-család címere is. A négy falkép – a déli oldalon Pál apostol megtérésének jelenetei, Szent Mihály arkangyal egész alakos ábrázolása, illetve három püspöksüveges alak látható töredékesen, az északi falon pedig a Szent László legenda jelenetei – a 17. század végéig voltak láthatók, amikor az unitárius gyülekezet bemeszeltette. A freskók az 1887-es felújításkor kerültek ismét elő, amely állapot Huszka József rajza jóvoltából ismert számunkra. Több alkalommal is végeztek templomfelújítási munkálatokat, a freskókat azonban csak konzerválták, illetve olyan intézkedéseket foganatosítottak, amelyek azok állapotát voltak hivatottak konzerválni. Teljes falfeltárást 2008-ban végeztek, amely során kiegészült a Szent László legenda ábrázolása az elveszettnek hitt kivonulási jelenettel. A teljes freskórestaurálást immár 2015-ben, a jelenlegi program keretében végezhették el. Ma olyan élénk színekben és részletes gazdagsággal tekinthetők meg a falképek, mint keletkezésük idején. A freskók keletkezésének közelgő 600. évfordulója alkalmából tisztelegnek a késői leszármazottak az ősök emléke előtt. tegyük hozzá: igencsak illő és méltó módon. Múzeumi jellegű kiállítás nyílt a bástyákban Köztudott, hogy máig él a szokás Székelyderzsben, hogy a szalonnát a templom bástyáiban tárolják. A 18. században félfedél formájúra épült át az erőd, ahová az egyházközség tagjai különböző ingóságaikat és élelmiszerkészleteiket helyezhették el (kelengyésláda, szerszámok, a hombárokban pedig gabonakészletüket tarthatták), a bástyákat szalonna és füstölt hús tárolására használták, s használják mind a mai napig. A hagyomány szerint a megbízott egyházfi csak bizonyos napokon nyitotta ki a szalonnás-kamrát, ahonnan a háziasszonyok egy hétre vagy jól meghatározott időszakra való mennyiséget vételezhettek. Ez a szokás beosztásra, ésszerű gazdálkodásra szoktatta a háziasszonyokat. Mivel a paraszti életszerben, a hagyományos falusi háztartásban használt tárgyak az erődtemplomban voltak, nem kellett most mást tenni, mint konzerválni őket, a helyükön maradhattak, kiegészülve a kelléktár többi darabjával. Így megtekinthető egy 19. század végét idéző szobabelső is. Az Arany Griff Lovagrend segítségével pedig egy állandó középkori fegyver- és ruházati kiállítás kapott helyet. Körben, a félfedél alatt a használati eszközök mellett kiállították azokat a nagyított fotókat, amelyeket a székelyudvarhelyi Kováts-fényképészet archívumában találtak és bizonyítottan Székelyderzsben készültek, illetve idevalósi embereket ábrázolnak az 1890 és 1950 közötti időszakban. Növekszik a település vonzereje Azáltal, hogy ma már műút vezet Székelyderzsre, sokkal többen, könnyebben jutnak el ide. Nincsen ugyan kiépült teljes turisztikai infrastruktúra, de az alapok megvannak. Létezik néhány vendégszoba és kulcsosház, bár korántsem annyi, hogy jelentős vendégmegtartó erőt képviselhessen. Talán a politikum is észleli majd a lehetőségeket és előbb-utóbb – valamelyik választási ciklusban sor kerülhet a Brassó megyébe átvezető út modernizálására, ami közvetlen kapcsolatot jelenthet majd a Szászföld felé. A most záruló projekt sikeres, de nem elég Azáltal, hogy április 30-án zárul ez a projekt, egy új időszak veszi kezdetét. A helyiek, élükön a tiszteletessel, a következő hetekben, hónapokban és években találják majd ki a többit, ami az erődtemplomhoz még kell. Hosszú folyamat következik, amíg kiépül a rendszer minden eleme. Tőkére, fantáziára, kezdeményezőkészségre és bátorságra lesz szükség. Ugyanezt a véleményt osztotta Kolumbán Gábor, a Civitas Alapítvány elnöke és Furu Árpád is, az Erdélyi Unitárius Egyház építészeti és idegenforgalmi főtanácsadója, aki amellett, hogy átadta Bálint-Benczédi Ferenc püspök üdvözletét, elmondta, hogy a jövőben is minden szakmai tanácsot megadnak a derzsieknek, hogy létrehozzák ide a szükséges infrastruktúrát. A település fiataljai körében is zajlik a felvilágosító munka, hiszen itt komoly erőforrások vannak, ha az emberek megtanulnak velük élni. A ma is létező szalonna- és sajtkóstolás nem elég. Ide nem turistát kell várni, hanem vendéget! Rajtuk volt a falu szeme A projekt kivitelezésében többen is helyi kötődésűek. A szülőfaluban, rokonok körében dolgozni még nagyobb felelősséget jelent, mint idegenben. Orbán Árpád, a Civitas Alapítvány udvarhelyi irodájának igazgatója és Kulcsár Orsolya menedzser soha nem tagadta meg gyökereit. És egyáltalán nem kell szégyenkezniük. “Áldás volt a munkán, hiszen a Jóistennel együtt dolgoztak!” – mondotta Kolumbán Gábor. “Másképp nem is lehet. A posztmodern embernek észhez kell térnie, ha elszakadt a világ rendjétől és improduktív életet él, rá kell ébrednie és éreznie a valódi feladatokra, hozzá kell adnia minden tehetségét és képességét a világ haladása érdekében, nem pedig elvennie, hiszen csak így működik a teremtmény és a Mindenható közötti munkakapcsolat.” Közös stratégia Dr. Stefan Magnus Cosoroaba evangélikus lelkész, egyetemi docens, a gyakorlati teológia és valláspedagógia elismert szakembere is püspöki üzenetet hozott, majd röviden ismertette azt a tevékenységet, amelyet az erődtemplomok fenntartása és népszerűsítése terén végez. “Az erdélyi szászoknak százötven erődtemplomuk van, amelyek közül csak tizenöt van jó állapotban, mintegy huszonkilenc állaga elfogadható ugyan, de ezekre is azonnal milliókat lehetne, s kellene is költeni. A többi – tehát legalább száz középkori szakrális épületről van szó (!) – állapota siralmas. Gyakorlatilag minden gyülekezet temploma veszélyben van, hiszen 1990 után a szászok maradéka is tovább fogyatkozott, az egykori hétszázezres evangélikusból ma már csak mintegy tízezren maradtak az egyházmegyében. A székelyek sokkal jobb helyzetben vannak, hiszen itt még mindig jelentős a falusi környezetben élő őshonos népesség és csak (!) huszonkilenc erődtemplomról kell gondoskodniuk.” Cosoroaba szót ejtett a fővárosi hatóságokkal vívott “mérkőzésekről” is. Elmondta, hogy templomfelújításokról volt szó, amelyekhez a Kulturális Minisztérium biztosított volna egy jelentősebb keretet, ám a tisztségviselők telekkönyvi kivonatot, birtoklevelet, s mindenféle dokumentumot kértek, felszólították, hogy bizonyítsa be egy-egy ingatlanról, hogy annak tulajdonjoga a gyülekezet megszűnése után valóban a püspökségre szállt. A helyzet akkor oldódott meg, amikor Angela Merkel asszony, Németország kancellárja Romániába látogatott, ekkor a különböző útvesztők és osztályok eltekintettek a szigorú, a normális ügymenetet akadályozó szabályozástól és képesek voltak helyesen is értelmezni a törvények betűit. Ezzel a projekttel – taglalta Cosoroaba -, amelyben hét erődtemplom közös promócióját hozzuk létre, végre létrejön az “átjárhatóság”, hiszen mind a hét helyszínen népszerűsítik egymást, hogy az érdeklődők átmenjenek egyik teleülésről a másikra, s a látnivalókat ajánlják tovább barátaik, rokonaik figyelmébe, hogy ők is odalátogassanak. Szó esett még a Transilvania Card nevű projektről, amely kedvezménycsomaggal együtt kínálja az erődtemplomok látnivalóit, a számos kulturális programmal együtt, amely ezeken a helyeken zajlik. Tavaly harmincezer látogatójuk volt, de sokat kell dolgozni azon, hogy még több helyszínen felbukkanva, erősebb marketingmunkát folytathassanak, hiszen a vajdahunyadi várnak egyedül ennél nagyobb volt az éves látogatottsága. Milyen konkrétumok következnek? Székelyderzsben rengeteg tennivaló lesz. Ha együtt élnek az emberek a történelmi emlékekkel, akkor ki kell alakítani hozzá a megfelelő környezetet. A templom környezete ma – enyhén szólva – igen eklektikus képet mutat: egyaránt megtalálhatók a másfél-kétszáz éves házak, a Monarchia korát idéző középületek, a szocreál emlékek és a fogyasztói kultúra katalógusai és “akciói” által ránk zúdított idegen anyagokból épített, felújítás címén elrondított családi házak. Ide településkép-védelmi program kell, tájépítészetileg is ki kell alakítani egy megfelelő és igényes arculatot, amelynek megtartása és organikus fejlesztése minden helyben lakó polgár és vállalkozó joga és kötelessége lesz. Ahhoz, hogy a turista vendég legyen, olyan megtartó funkciók szükségesek, amelyek nem csak egy-két órára, hanem akár napokra is lekötik az idelátogatót. Fel kell támasztani az alvó népi mesterségeket: fafaragók, bőrdíszművesek, szövő- és varróműhelyek kellenek, kovács- és asztalosszakmát bemutató látvány-manufaktúrákat lehet létrehozni, hozzáértő, nyelveket beszélő, nyitott üzemeltetőkkel, akik nem csak ideiglenes jövedelemkiegészítést látnak az ilyen foglalatosságokban. Annyi kiváló élelmiszert kell előállítani, hogy ne kelljen hipermarketekből etetni a vendéget. A templom és az erőd tereiben pedig minőségi programokkal esélyt lehet majd teremteni a kultúrát is fogyasztó érdeklődőknek. Innen, a templomerőd kapujából lehet rálátni a jövőre. A múlt hasznosítása jóvoltából körvonalazódhat a látható és élhető jövő. Simó Márton/ Élő Székelyföld MunkacsoportSimó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport eloszekelyfold.wordpress.com 2016. augusztus 18.XIX. századi hagyomány újraélesztéseNagykorú a Szejkefürdői Unitárius Találkozó A múlt hét végén került sor a 18. Szejkefürdői Unitárius Találkozóra, mely hozzávetőleg háromezer unitárius felekezethez tartozó hívet vonzott a Hargita megyex településre. A találkozó idei mottója A szeretet a világ éltető lelke, amelyet Dávid Ferenc, az unitárius egyház megalapítója Jézus tanításának tolmácsolójaként hirdetett. A Marosi Unitárius Egyházkör esperese, Kecskés Csaba lelkipásztor megkeresésünkre elmondta, az augusztus második szombatján megrendezett találkozó a szeretet jegyében zajlott, és sikeresenek mondható. A Magyar Unitárius Egyház Püspöki Hivatala, a Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör és a Marosi Unitárius Egyházkör szervezte az immár hagyományossá vált találkozót. Amint az esperes kifejtette, a múlt szombati együttlétet – mely valóban a szeretet és az együtt imádkozás jegyében zajlott –, a nagykorúság jelzője is megilleti. Tavaly óta az úrvacsoraosztás is a találkozó része, amit az erdélyi hat egyházkör felváltva szolgáltat. Ez alkalommal a szejkefürdői szertartáshoz a Marosi Egyházkör adományozta az úrvacsorai jegyeket: a kenyeret és a bort. Bálint Benczédi Ferenc püspök és Kedei Mózes, a Székelyudvarhelyi Belvárosi Egyházközség lelkésze, illetve Orbán Árpád a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal részéről köszöntötte az egybegyűlteket. Szabó Előd ürmösi lelkész igehirdetését követően Kecskés Csaba, a kövesdombi egyházközség lelkésze bemutatta a Marosi Egyházkört, azt követően pedig Székely Kinga Réka homoródszentpéteri unitárius lelkész, hitéleti és missziói előadó- tanácsos úrvacsorai beszédet mondott. Az úrvacsoraosztásnál hat sátorban három- három lelkész szolgált a Marosi Egyházkörből. Ezt követően került sor Orbán Balázs sírjának megkoszorúzására, ahol Kilyén Ilka színművész egyéni előadóműsorával örvendeztette meg a jelenlévőket. Amint az esperes kifejtette, ez alkalommal a kulturális műsort is a Marosi Egyházkör biztosította: a szabadtéri színpadon fellépett a Szabédi Unitárius Egyházközség kórusa és a Fürge Lábak néptáncegyüttes, a jobbágyfalvi férfikórus, valamint a szentgericei lányok üveges tánca szórakoztatta a jelenlévőket. Énekvezér Orbán Gyöngyike és Szabó Júlia volt. A Marosi Egyházkör műemlék templomairól dr. Furu Árpád tartott előadást, Nemes Gyula helytörténész pedig a nagyernyei Kelemen családról értekezett. Amint kérdésünkre a Marosi Egyházkör esperese kifejtette, a szejkefürdői találkozó gyökerei a homoródi unitárius búcsúra nyúlnak vissza. A Homoród mentén, az egykori Udvarhelyszék déli részén a Nagy- és Kis-Homoród patak hosszanti völgyeiben fekvő aprófalvas településfüzérek lakói nagyrészt unitárius vallásúak. A XIX. századból fennmAradt feljegyzések szerint a két Homoród mente unitárius vallású hívei az aratás befejeztével évente hálaadó ünnepségre és közös imádkozásra gyűltek össze. Ez a második világháborút követően megszűnt és a kommunizmus éveiben is szünetelt. Tizennyolc évvel ezelőtt élesztették újra Kedei Mózes, a Székelyudvarhelyi Belvárosi Egyházközség lelkipásztorának ötlete nyomán, aki konfirmandusaival rendszeresen ellátogatott Orbán Balázs síremlékéhez, és a környék természeti szépsége és kisugárzása magával ragadta a Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör akkori esperesét, így kezdődött a rendszerváltás után a szejkefürdői unitárius találkozók hagyományának újraélesztése – mondta el kérdésünkre a Marosvásárhelyi Kecskés Csaba lelkipásztor. A Küküllődombói Unitárius Egyházközség gondnoka, Szabó Zsuzsánna kérdésünkre kifejtette, a Kis-Küküllő menti csapat számára rendkívüli élmény volt a délelőtt 11 órától késő délutánig tartó együttlét. Amint említette, a gyerekek játszósátrában és az ifjúsági sátorban a Marosi Egyházkör fiataljai a házigazdák ifiseivel tevékenykedtek. Mint jelezte, számukra felemelő érzés volt együtt imádkozni a szabadban, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy jövőre még több unitárius vesz részt a hagyományosan megrendezendő találkozón. "Remélem, hogy kinövi magát a rendezvény, és az unitárius hívekben tudatosul, hogy augusztus második szombatja a szejkefürdői együtt imádkozás napja, és arra az időpontra nem terveznek más programot, így évente gyarapodni fog a résztvevők lélekszáma" – hangsúlyozta Szabó Zsuzsánna ny. matematikatanár. Szer Pálosy Piroska Népújság (Marosvásárhely) 2017. március 6.Az értékvesztés veszélye fenyegetiA Székely Nemzeti Múzeum adott otthont annak a tudományos értekezletnek, melyen neves néprajzkutatók és fafaragók vették számba mindazt, amit nemzeti kultúránknak a székelykapukban formát öltő gyöngyszemeiről jelenleg tudni lehet. A szakmai előadásokkal fűszerezett tartalmas együttlét folyamán ugyanakkor értékes gondolatok is megfogalmazódtak a székelykapu-faragás és -állítás nemes hagyományának megőrzésére vonatkozóan. A Budapestről, Bukarestből, Kolozsvárról, valamint Csík-, Udvarhely- és Háromszékről érkezett szakembereket, hagyományőrző egyesületek képviselőit, illetve a téma iránt érdeklődők népes táborát a rendezvény házigazdája, Vargha Mihály múzeumigazgató köszöntötte. A meghívottak közül elsőként pedig a kolozsvári Transylvania Trust Alapítvány képviselője, dr. Furu Árpád néprajzkutató emelkedett szóra, aki a népi építészet értékeit felleltározó székelyföldi programokat és bennük rejlő lehetőségeket ismertette a Bartók Termet megtöltő hallgatósággal. Ezt követően dr. Szőcsné Gazda Enikő sepsiszentgyörgyi muzeológus, néprajzkutató osztotta meg az 1930–1950 időszak háromszéki kapufaragásra vonatkozó ismereteit a jelenlévőkkel. Ennek során kiderült, hogy Erdélyben a román sovinizmus felerősödésével együtt, az 1920-as évek végére a magyarság trianoni sokk után történő feleszmélése és öntudatra ébredése is elkezdődött. Ez többek között a hagyományok felelevenítésében, köztük a székelykapu-állításban is megnyilvánult. Az Észak-Erdélyt Magyarországnak visszajuttató 1940-es bécsi döntés okozta öröm hatására pedig az a szokás újabb virágkorát élte. Ez a fordulat mondhatni az utolsó pillanatokban történt, ugyanis az 1800-as évek végén főleg Háromszéken bekövetkezett polgárosodás, majd a már említett román elnyomás hatására a székelykapu-állítás már kihalófélben volt. Éppen ezért a létező állomány megmentésére több próbálkozás is történt. Így Kézdivásárhelyen fafaragó szakosztályokat indítottak, Vargyason és Bitán tanfolyamokat szerveztek, az iskolákba általánosan bevezetett kézimunka órákon pedig a diákok a hagyományos díszítő motívumokkal is megismerkedhettek megyeszerte. A kézdivásárhelyi Józsiás-kert bejáratánál felállított óriás székelykapu például ennek a fellendülésnek volt az eredménye. A kommunizmus idején ismét korlátozták ezt a fajta tevékenységet, ezért a székelykapu-állítás a passzív nemzeti ellenállás egyik eszközévé vált. Ugyanakkor kerültek olyan elkötelezett vidéki tanítók, mint a háromszéki id. Haszmann Pál, akinek a felkészültségén túl a kellő bátorsága is megvolt ahhoz, hogy a népi hagyományok ápolását intézményi keretek közé helyezze. Neki köszönhető 1973-ban megnyílt az immár nevét viselő csernátoni falumúzeum, mely időközben a népi faragás egyik Kárpát-medencei bástyája lett. Tevékenységéről az alapító unokája, az intézmény vezetését jelenleg ellátó Dimény-Haszmann Orsolya számolt be a hallgatóságnak. A családi hagyományt átörökítő és kiszélesítő édesapja, Haszmann Pál Péter pedig a kezdeteket idézte fel a rá jellemző ízes, székely nyelvezettel. Dr. Pozsony Ferenc zabolai születésű néprajzkutató, kolozsvári egyetemi tanár, akadémikus, a Székelykapuk új terekben és kontextusokban címmel tartott előadása szintén értékes elemekkel bővítette a témára vonatkozó ismereteinket. Többek között értelmezte a kapu fogalmát is, mely szerint az egyéni, családi, privát, közösségi és nyilvános, vagy tiltott, szakrális és profán terek elválasztását, védelmét, valamint szabályozott átlépését valósítja meg. Végig vezetett a közösségi székelykapuk történetén is, melyeket romantikus kultúra- és társadalomszemléletet tükrözött, világi középületek és intézmények előtt emelték őket a regionális és nemzeti jelentések közvetítésének céljával. Állításuk fénykora 1916–1920 közé esett, és újabb felvirágzása a Székelyföld 1940-es felszabadulásával vette kezdetét, amikor ez a magyar honvédek bevonulásának tiszteletére történt minden érintett településen. Azt már dr. Kinda István sepsiszentgyörgyi muzeológus, néprajzkutató hozta tudomásunkra, hogy a Székelyföld fölötti uralmat a II. világháború végével ismét megkaparintó bukaresti hatalom ezek túlnyomó részét megsemmisítette. A kommunizmus bukása után azonban egy-egy település bejáratát jelző falukapuként visszaállították és ismét a nemzeti és helyi öntudat hordozóivá, valamint kifejezőivé váltak. Ugyanakkor felhívta a figyelmet a polgármesterek közötti, kapuügyben megnyilvánuló versengés negatív hatására is, mely következtében eme nemzeti kincseinket az értékvesztés veszélye fenyegeti. A hagyományos és kézzel faragott, székely mivoltunkat tükröző jelképrendszer hordozása helyett ugyanis a méretbeli mutatók váltak elsődlegessé. Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) lapozás: 1-30 | 31-36
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
